szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A háztartások 91 százalékában fejeződött be a népszámlálási adatfelvétel péntekig - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) népszámlálási szóvivője. A 15. magyar népszámlálás hétfő éjfélkor zárul.

A beérkezett kérdőívek dokumentációja alapján változatlanul jelentős Budapest lemaradása, a fővárosi lakáscímek 87 százalékából jött be addig adat, ugyanakkor az ország több száz településén már lezárult az összeírás; a megyék között Zalában már a háztartások 95 százaléka teljesítette adatszolgáltatási kötelezettségét, míg Heves megyében a fővárosihoz hasonló a helyzet - mutatott rá Virágh Eszter.

A szóvivő elmondta: a 15. magyar népszámlálás az első, amelyet az Európai Unió tagjaként hajt végre az ország, és első volt a tekintetben is, hogy - október 16-ig - elektronikus úton is ki lehetett tölteni a kérdőíveket.

Virágh Eszter kiemelte, a számlálóbiztosok visszajelzései alapján előfordulnak olyan elszigetelt esetek, amikor a megkérdezett ragaszkodik ahhoz, hogy "az utolsó pillanatban" töltse ki a kérdőíveket. Szélsőséges esetben még az a kérés is elhangzott, hogy október 31-én éjfélkor vegyék fel az adatokat - tette hozzá. Ezzel kapcsolatban felhívta a figyelmet arra, hogy ez nem változtat a tényen: a válaszokat az eszmei időpontra, vagyis az október 1-jei állapotra vonatkozóan kell megadni.

Stiller Ákos

A szóvivő kitért arra, hogy utoljára maradtak a "nehezebb esetek", azok a válaszadók, akiket eddig hiába kerestek, munkájuk, elfoglaltságuk miatt nem találtak soha otthon. Közülük többen számíthatnak arra, hogy a számlálóbiztosok levélben hívják fel figyelmüket a határidő közeledtére - tette hozzá.

Virágh Eszter szólt arról, hogy a hónap elején kezdődött népszámlálás befejezéséhez közeledve "érezhetően megnövekedett az aggodalom" amiatt, hogy valaki kimarad az adatszolgáltatásból. Erről tanúskodik az ingyenes zöldszámon lebonyolított napi több ezres telefonforgalom, illetve a számlálóbiztos érkezése iránt érdeklődő elektronikus levelek nagy száma. Ezekben az esetekben a kapcsolatfelvételben a KSH munkatársai segítenek. A KSH központjában ezért a
négynapos ünnep alatt sincs pihenés, a népszámlálók egy utolsó "rohamra" számítanak - fogalmazott a szóvivő.

Romák is segítettek

Számos roma számlálóbiztos is segíti az összeírás lebonyolítását - tájékoztatta az MTI-t pénteken az "Ide tartozunk! - Népszámlálás 2011 kampány" csapata, amely fontosnak tartja, hogy ne maradjanak ki a romák által lakott utcák, településrészek a népszámlálásból.

A roma civil szerveződés közölte: a mostani népszámlálás során a nemzetiségek kettős identitásukat is kifejezhetik, és reményét fejezte ki, hogy minél több roma ember felvállalja származását. (A válaszadás anonim és nem kötelező.)

Népszámlálás a cigánysoron - Nagyítás-fotógalériánkhoz kattintson a képre!
Stiller Ákos

"Identitásunk megvallása számunkra méltóság és a közösséghez tartozásunk köteléke, ugyanakkor nem elhanyagolható szempontnak tartjuk, hogy most nem a társadalmi környezet, nem a nem roma többség, nem a kutatók mondják meg, hogy ki a cigány, hanem mi magunk mondhatjuk magunkról emelt fővel, hogy cigányok/romák vagyunk" - fogalmaztak a közleményben.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!