Kormányzati hátsó szándék látszik a gazdaságra káros, silány elővásárlási szabálynál
A külföldi tőkebefektetések engedélyezési rendszere Magyarországon indokolatlanul szigorú, a kormány minden ügylet minden részletére rá akar látni.
A Tisza István-emlékév lezárásaként hétfőn Budapesten bemutatták a néhai miniszterelnök szobrát a közönségnek. Tisza Istvánt 93 évvel ezelőtt ezen a napon gyilkolták meg Budapesten.
"Tisza Istvánra úgy tekintünk, mint hazánk és nemzetünk kiemelkedő nagyságú államférfiára" - mondta ünnepi beszédében György István főpolgármester-helyettes. Hozzátette: a volt kormányfő testesíti meg a "boldog békeidőket”, hiszen "egyedüli európai politikusként" állt ki a világháború ellen.
"Tisza István sem volt tévedhetetlen, ám hibás döntései sem homályosíthatják el azt a tényt, hogy utolsó leheletéig hazája érdekében, nemzetéért küzdött" - fogalmazott György István. A főpolgármester-helyettes hozzátette: a volt kormányfő hitéért, meggyőződéséért vállalta a mártírhalált is. Nem futamodott meg Budapestről, pedig többször figyelmeztették arra, hogy életére törnek. Tisza István is kiérdemli, hogy az egyszer már felállított szobra ismét méltó helyére kerüljön - zárta ünnepi beszédét György István.
A néhai miniszterelnök szobrát - Harmath István alkotását - eredetileg a Jászai Mari téren kívánták felállítani, de a Kossuth tér 2014. május 31-ig tervezett átépítése, így a korábbi Tisza-szoborcsoport korhű visszaállítása miatt ettől eltekintettek - mondta el ünnepi beszédében a Tisza István Baráti Társaság elnöke. Maruzsa Zoltán hozzátette: a most bemutatott szobrot hamarosan Zuglóban fogják elhelyezni.
A Tisza István-emlékév lezárásának alkalmából mások mellett György István főpolgármester-helyettes, Rozgonyi Zoltán, Zugló alpolgármestere (Fidesz-KDNP), valamint a Fidesz, a KDNP, a Jobbik, az LMP, civil szervezetek és magánszemélyek is elhelyezték koszorúikat a néhai miniszterelnök meggyilkolásának helyszínén felállított emléktáblánál a XIV. kerületben.
A külföldi tőkebefektetések engedélyezési rendszere Magyarországon indokolatlanul szigorú, a kormány minden ügylet minden részletére rá akar látni.
Kényes téma lett a kormány számára, hogy mennyit költenek adófizetői pénzekből a védett személyek hivatalos külföldi útjaira. A jövőben öt évig rejtve maradhat az is, hogy mennyit költöttek Sulyok Tamás államfő vagy a legfőbb ügyész látogatásaira.
4,6 százalékra gyorsult az infláció. Legnagyobb mértékben a háztartási energia, azon belül a vezetékes gáz drágult.
Új eszközöket kaphat a rendőrség a rendzavarók távoltartására.
Különösebb hírverés nélkül alakítja át drasztikusan a kártyakínálatát több magyarországi bank.
A politikus azt mondja, ők nem elemezgetni akarják a politikát, hanem értékek mentén építenének közösséget.