Csütörtökön a hajnali ködfoltok feloszlása után napos, nyugodt időre számíthatunk, néhol azonban maradhatnak felhősebb, párás területek. Északnyugaton lehet egy-egy élénk széllökés, de másutt gyenge marad a légmozgás, a csúcshőmérsékletek 12 és 17°C között várhatóak, de a felhős tájakon ennél hűvösebb lehet - írja az Időkép.
A hajnali ködfoltok miatt romlanak a közlekedés meteorológiai feltételei, helyenként napközben is megmarad a köd, illetve pára ronthatja a látási viszonyokat, máshol ezek megszűnését követően kedvező időjárási feltételek mellett közlekedhetünk. A Kisalföld környékén időnként megélénkül a szél, ami kissé csökkentheti a járművek menetstabilitását. A napos tájakon érdemes vezetés közben napszemüveget viselnünk. A napi középhőmérséklet csökkenésével lassan időszerűvé válik a téli gumik felszerelése.
Pénteken már megjelenhetnek fátyolfelhők az égen, a délkeleti szél is megélénkül, a következő egy hétben viszont marad az enyhe idő eleinte több, majd kevesebb helyen ködfoltokkal. Az időszak vége felé többször növekszik meg a felhőzet, de csak helyenként lehet zápor.