A szóvivő elmondta: a közeli Farádon állítottak meg egy autót, amelyet egy soproni nő vezetett, a jármű átvizsgálása során találtak drogot. Ezen a szálon elindulva jutottak el az üzemhez, ahol nagy mennyiségű amfetaminport, tablettázógépet és a munkafolyamathoz szükséges vegyi anyagokat is találtak. Hozzátette: a nő ellen kábítószerrel visszaélés miatt indult eljárás, de várhatóan több gyanúsítottja is lesz az ügynek.A droggyárban mintegy három kilogramm amfetamint és nyolcszáz, már legyártott tablettát találtak a rendőrök. Az ügynek jelenleg négy gyanúsítottja van, közülük kettőt vettek őrizetbe. A házkutatás az éjszakai órákig tartott.
Családi házban volt a droggyár Csornán
Droggyárat találtak a rendőrök egy csornai családi házban – közölte a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője szerda este.
Magyar Péter üzent Rigó Csabának és Windisch Lászlónak: „Elnök urak, ideje távozni, akár kézenfogva, akár anélkül”
Magyar Péter-bingóval szórakoztatta magát a Fidesz-frakció a parlamenti ülés alatt
Fejes Péter az államfő újabb legfőbbügyész-jelöltje
Az RTL egyik legrégebbi riporterét igazolta le Kapitány István minisztériuma
Az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt
Rekordméretű szankciócsomaggal sújtja az EU az orosz hadiipar szereplőit
A legamerikaibb arab uralkodó II. Abdullah jordán király, aki ügyes manőverezéssel tartja egyben országát
Informatikai hiba miatt derült ki, hogy mégsem tett le az őrségi gázkitermelésről a Mol
A BME évkönyvét egy olyan palesztin hallgató emlékének ajánlották, aki a Hamász oldalán harcolva halt meg Gázában
A Tisza-frakció etikai bizottsága elé kerül a vadászó Kaprinyák Tibor ügye
Az ukránok kiütötték az orosz Google-t, mire padlót fogott a fél webet leuraló orosz bothálózat is
Megvannak a vagyonvisszaszerzési hivatal elnökhelyettes-jelöltjei
Fideszes múltja miatt cinkelték Pápai Jocit az Álarcos énekesben
Ezek a gyerekek nem kellenek a magyar társadalomnak – az utolsó percben vagyunk, hogy megoldjuk a kórházban élő kisbabák sorsát
Eltűntként keresi a rendőrség a 15 éves lányt, aki rengeteg negatív kommentet kapott az X-Faktor-beli szereplése után
„Európa egzisztenciális válságot él át” – François Hollande arról, miért indulna újra az elnökségért
Amerikai színekben indulna a Los Angeles-i olimpián a kétszeres olimpiai bajnok magyar kajakozó
Fazekas-Zur Krisztina korábban már nyert világbajnoki érmet amerikaiként.