szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A következő napokban három-négy fokkal hűvösebb, de száraz és napos időre lehet számítani. A jövő héttől viszont ismét többfelé lehet tartós köd, amelynek hatására helyenként már csak legfeljebb 5 Celsius-fokot mérhetnek napközben - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat.

Az OMSZ munkatársa elmondta, csütörtökön északkelet felől néhány fokkal hűvösebb és szárazabb levegő érkezik, emiatt a maximumhőmérséklet 7-13 Celsius-fok között alakul. A front hatására ugyanakkor az elsősorban ország középső, illetve nyugati részén várható tartós sűrű köd feloszlik.

Csütörtök délutánig még romolhat, utána viszont a hét végéig javulhat a magas porkoncentráció miatti légszennyezettség mértéke. A jövő héten viszont a szél gyengülése és a tartós köd ismét ronthat a helyzeten.

Pénteken, szombaton és vasárnap ellenben sok napsütés várható, napközben 6-10 fok lehet, a legalacsonyabb hőmérséklet mínusz 1 és mínusz 6 fok között valószínű. Csapadékra a hétvégén sem kell számítani, de az északkeleti szél gyakran megélénkülhet - mondta a meteorológus.

Az előrejelzések szerint a jövő hét elején a légmozgás gyengül, és újra párásabb, ködös időre lehet számítani. A hőmérséklet általában 5-8 fok között alakul, a tartósan ködös területeken viszont maximum 5 fokra lehet számítani.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!