Kihallgatják és elengedik a józsefvárosi tüntetőket

A VIII. kerületi polgármesteri hivatalból péntek délután előállított tüntetők elszámoltatása még folyamatban van, de kihallgatásukat követően mindenkit elengednek - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szóvivője az MTI-vel.

  • MTI MTI
Kihallgatják és elengedik a józsefvárosi tüntetőket

Horváth Katalin Fanni korábban elmondta: az épületben jogszerűtlenül tartózkodó mintegy két tucat embert a törvényben előírt jogszerű rendőri intézkedéssel szembeni engedetlenség miatt állították elő. A szabálysértés miatt az érintettekre várhatóan pénzbírságot szabnak ki - tette hozzá a szóvivő.

A Város Mindenkié csoport aktivistái a VIII. kerületi polgármesteri hivatalban a hajléktalanokat érintő intézkedések ellen tüntettek péntek délután. Az ügyfélfogadási időt kihasználva többtucatnyian betódultak a polgármesteri titkárságra, és leültek a földre. Az ügyfélfogadási idő lejárta után a hivatal biztonsági szolgálata, illetve a később kiérkező rendőrök is többször távozásra szólították fel az érintetteket.

Nézze meg képeinket!
Stiller Ákos

Kocsis Máté (Fidesz-KDNP), a kerület polgármestere újságíróknak nyilatkozva elmondta: már korábban felajánlotta a tüntetőknek, hogy egy órával a tüntetés kezdete előtt menjenek be hozzá, beszéljék meg a dolgokat. Jelezte: ez a sokadik alkalom volt, amikor együttműködést ajánlott, de ezúttal sem éltek a lehetőséggel.

Kocsis Máté végképp érthetetlennek nevezte, "miért kell azért drukkolni, hogy hajléktalan emberek az utcán éljenek". Hozzátette, azt szeretnék - és a fővárosi önkormányzat is azért fordított több százmillió forintot hatszáz új férőhelyre -, hogy senki ne éljen az utcákon, főleg ne a téli időszakban.

A polgármester a parlament előtt lévő szabálysértési törvénymódosítást is ezzel indokolta, jelezve, annak hatálybalépését is úgy módosították az előterjesztők, hogy addigra megoldott legyen a hajléktalanok elhelyezése. Kijelentette: meggyőződése, hogy a törvénymódosítás célja nem vitatható, azt nem szabad visszavonni.

Ilyen egyszerűen lopták el egy nő több száz millió forintot érő budai telkét

Ilyen egyszerűen lopták el egy nő több száz millió forintot érő budai telkét

Nyolc nap leforgása alatt elajándékoztak, majd eladtak egy jelenleg 300-400 millió forintot érő telket Budapest XII. kerületében – mindezt úgy, hogy a tulajdonos erről semmit sem tudott. Azóta egy konténer is megjelent a területen, a csalás áldozata pedig nem tehetne semmit egy esetleges építkezés ellen sem, mert jogilag már nem az övé a telek. A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.