És akkor Orbán azzal fenyeget, hogy ráteszi a kezét a gázcsapra
Trump és Putyin Ukrajnáról tárgyalt; a magyar kormány az építőipar legnagyobbjainak segítene; a májusi hideg reggelek miatt lesz nagyobb az inflációkövető adóemelés.
A hétvégén Gödöllőn tart kétnapos ülést az LMP országos politikai tanácsa (opt).
A rendezvényen többek között áttekintik a mandátuma felénél járó, egy évre választott országos választmány eddigi munkáját és további feladatait - mondta Szél Bernadett választmányi szóvivő. Emlékeztetett arra is, hogy az LMP 2011-et az építkezés éveként határozta meg önmaga számára, ezért megvizsgálják azt is, hogy ezzel a "projekttel" hogyan állnak.
Az opt az országos választmány mellett meghallgatja a parlamenti frakciót, valamint a képviselőcsoporthoz tartozó, úgynevezett igazságosság kabinet beszámolóit is. Utóbbi az LMP társadalompolitikájáról szóló elemzéseket mutat be.
A testület elemzi a költségvetési vitában tapasztaltakat és megtárgyalja azt is, hogy milyen fejlemények várhatóak a munka törvénykönyve, a közoktatási és az önkormányzati törvény, illetve a megyei és egészségügyi intézményrendszerek átalakítása kapcsán.
Várhatóan szóba kerül majd az LMP szervezeti fejlesztése és bemutatják a párton belüli műhelymunkák és munkacsoportok rendszerének új szabályozását is. Végül részletesen elemzik a párt költségvetését.
Az országos politikai tanács egy hatvan főből álló konzultatív és ellenőrző jogkörű szervezet, amelybe minden egyes területi szervezet, továbbá az LMP kongresszusa is delegál küldötteket; tagjai az országos választmányban dolgozó politikusok is.
Trump és Putyin Ukrajnáról tárgyalt; a magyar kormány az építőipar legnagyobbjainak segítene; a májusi hideg reggelek miatt lesz nagyobb az inflációkövető adóemelés.
Sikerült ugyan elkerülni a katasztrófát, de a helyzet nem jó.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
A Beatrice énekesének van véleménye és el is mondja.
Agárdon történt a baleset.