Az eddigi adatok szerint az idős asszony féktávolságon belül lépett a jármű elé a Tokajhoz közeli Balsa belterületén, és a sofőr már nem tudta elkerülni a gázolást - mondta Fedor Rita, a nyírségi rendőr-főkapitányság sajtószóvivője. A főhadnagy hozzátette: a nő olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen életét vesztette.
Kisteherautó gázolt halálra egy nőt
Kisteherautó gázolt halálra egy 80 éves nőt a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Balsán szerdán - közölte a rendőrség.

IDEA Intézet: Közelít a Fidesz a Tiszához, felére csökkent Magyarék előnye
Augusztusi mérésük szerint a DK is elérné a parlamenti küszöböt.
Szijjártó az oroszoktól úgy tudja, az ukránok támadása miatt leállt a kőolajszállítás, és belengetett egy fenyegetést Kijev számára
Zelenszkij az oroszlán barlangjában, Trump manőverezik, Európa lemarad, Putyin vigyorog – nemzetközi lapszemle
Pert vesztett a Belügyminisztérium első fokon, a tárca szerint Takács Péter félreérthetően nyilatkozott
Az egészségügyi államtitkár olyan pontatlan volt minisztériuma szerint, hogy 70-80 dokumentumról beszélt, miközben csak két ilyen létezik.
Trump Putyin akaratát hajtaná be az ukrán elnökön: „Adja fel a Krímet, és egyezzen bele, hogy soha nem csatlakozik a NATO-hoz”
„Az ukrán nép mindig hálás lesz Trump elnöknek” – Zelenszkij megérkezett Washingtonba
Hadházy: Még a pincében is padlófűtés van Hatvanpusztán
A képviselő abban is biztos most már, hogy hűtőkamrát létesítettek az egykori főúri birtokon.
Új dubaji ingatlanvásárlásban van épp Matolcsy Ádám, meglepően szerény a kinézett lakás
110-120 millió forint körüli összegért venne egy egyszobás lakást egy luxustársasházban.
Frankfurter Rundschau-helyzetkép: Konzervatív kihívó fenyegeti Orbán Viktor hatalmát
„Analóg Digitális Polgári Kört” alapított Kovács Gergely
„A gyűlölködést nem zárhatjuk be az internetre.”