szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Kulcsár Attila a saját pénztartalékából adott ügyfeleinek, ha sürgősen szükségük volt néhány millióra - derült ki az egyik tanúként meghallgatott valamikori ügyfél, egy rendszerváltó politikus vallomásából a Fővárosi Bíróságon (FB) folyó büntetőper szerdai tárgyalásán.

A tanú, aki az 1990-es évek első felében a kormányoldal ismert alakja volt, elmondta: egy ismerőse ajánlotta neki Kulcsárt, ezért 2000-ben rá - mint a K & H brókercégének dolgozójára - bízott 30-40 millió forintot vagyonkezelés, illetve portfólió-kezelés céljából. Többször előfordult, hogy a tanú telefonált a brókernek: "kéne pénz". Mire Kulcsár mondta, hogy a pénz le van kötve, de ha sürgős, akkor "ki tudja segíteni". Ezután a bróker személyes megbízásait teljesítő Szekér Gyula taxis vitt az akkoriban már ügyvédi irodájában dolgozó tanúnak 2-3 millió forintot borítékban.

A tanú tudomása szerint ezek az összegek Kulcsár készpénztartalékából származtak, mely feltételezése szerint azt a célt szolgálta, hogy ha a - Kulcsár számára fontos - ügyfeleknek sürgősen kellett pénzük egy része, akkor rövid időre innen adott nekik a bróker azért, hogy e miatt ne kelljen gyümölcsöző lekötéseket felszabadítania.

A tanú beszélt arról is, hogy amikor "taxis Gyuszi" vitte a borítékban a milliókat, akkor semmit nem kellett aláírni, de - mint mondta - néhány nap múlva bement a brókercéghez, hogy aláírja a szükséges bizonylatokat és a pénzmozgást a számlájáról "visszarendezzék".

A tanú elmondta, hogy a botrány 2003. nyári kipattanása előtti legutolsó portfólió-kimutatás szerint 54 millió forintja volt a számlán, ám mikor kiderült, hogy valójában jóval kevesebb volt, Kulcsár pedig eltűnt, bement a bankba, ahol akkoriban a megmaradt mintegy 20 millió forintját kapta csak vissza. Azután egy hosszas peren kívüli egyezkedést követően fél évtized elteltével sikerült megállapodnia a pénzintézettel, ám ennek részleteiről a tanú a K and H-val kötött egyezségre hivatkozva nem számolt be.

A tanú elmondta: a botrány kipattanásakor "borzasztó kellemetlen" volt számára, rontotta jó hírnevét, hogy a sajtó Kulcsár VIP-ügyfeleinek sorában emlegette őt is, ezért a szerdai tárgyaláson kérte neve zártan kezelését, és nem járult hozzá sajtóban történő közléséhez. A büntetőper tanúk meghallgatásával folytatódik az FB-n.

Kulcsár Attila és társai ügyében azért folyik büntetőper, mert az ügyészség szerint az elsőrendű vádlott 1998 és 2003 között a K and H Bank brókercégének dolgozójaként rendkívül magas hozamokat ígérve offshore cégeken keresztül jogosulatlanul forgatta ügyfelek - magánszemélyek és egyes állami vállalatok - pénzét, és ezzel sokmilliárdos kárt okozott.

Kulcsár Attila és társai ellen a vád jelenleg sikkasztás - bár a vádhatóság szokatlan módon a vádemelés után fél évtizeddel, 2010-ben a másodfokú eljárásban a Fővárosi Ítélőtábla előtt lehetséges minősítésként felvetette a csalást is -, valamint a vádiratban szerepel még pénzmosás, orgazdaság és okirat-hamisítás.

A vádlottak között vannak Kulcsár egyes ügyfelei, magánszemélyek, illetve állami vállalatok korábbi vezetői. A K and H Bank dolgozói közül ugyanakkor Kulcsáron kívül egyedül a volt elnök-vezérigazgató, Rejtő E. Tibor ül a vádlottak padján, ám az FB első fokon őt is felmentette a vádak alól. Abban a több mint három évvel ezelőtt kihirdetett nem jogerős, majd tavaly hatályon kívül helyezett döntésben Kulcsár 8 évet és 230 millió forintos pénzbüntetést kapott, több vádlott-társát pedig letöltendő szabadságvesztéssel, illetve több tíz- vagy százmilliós pénzbüntetéssel sújtották.

A Fővárosi Ítélőtábla tavaly tavasszal megalapozatlanság és eljárási szabálysértések miatt hatályon kívül helyezte az elsőfokú döntést, és az eljárás megismétlésére utasította az FB-t. A sokmilliárdos sikkasztással vádolt Kulcsár Attila és társainak büntetőperében a megismételt elsőfokú eljárás tavaly december 3-án kezdődött az FB-n.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!