A sötét lelkű hiphopmogul partijain fehér volt a kötelező viselet
Zenei mogulból elítélt bűnöző lett Sean Combs, az egykori hiphopkirály, aki zűrös ügyei ellenére magabiztosan hitte, hogy érinthetetlen.
Harmincszázalékos létszámleépítés történt a Honvédelmi Minisztériumnál és intézményeinél - mondta Hende Csaba honvédelmi miniszter a Magyar Nemzet szerdai számában megjelent interjúban. A tartalékosok száma viszont nőni fog, egyes tartalékosoknak pedig még adót sem kell majd fizetni.
A létszámleépítéssel lényegesen csökkentették a bürokráciát, a november közepéig végrehajtott átszervezés éves szinten sokmilliárdos megtakarítást jelent - mondta a tárcavezető, aki szerint a csapatokat nem érintette a leépítés, hiszen azokat erősíteni kívánják.
A Katonai Biztonsági Hivatal és a Katonai Felderítő Szolgálat összevonását érintő kérdésre leszögezte, hogy a létszámleépítés a műveleti területet nem érintette jelentősen, tehát attól az ország katonai képessége nem csökken. Mérséklődik viszont a bürokrácia, és kevesebb objektumot kell fenntartani - tette hozzá.
A tartalékos állományról a miniszter elmondta, hogy szándékai szerint az a jelenlegi több mint 2 ezerről 8 ezer főre nő majd. Ennek érdekében például azoknak a katonáknak, akik 57 éves koruk előtt mentek nyugdíjba, de most vállalják a tartalékos szolgálatot, elengedik a járandóságuk tizenhat százalékos jövedelemadóját - mondta.
Kérdésre válaszolva közölte, hogy a Honvédkórháznak a honvédségbe való visszaintegrálása révén össze tudták vonni a katonaság egészségügyi struktúráját, ami szintén megtakarítást jelent.
A kórház a központi költségvetésből 6 milliárd forintot kap lejárt adósságai rendezésére, finanszírozott teljesítményét pedig a Semmelweis-terv keretében évi 5,5 milliárd forinttal megnövelik. A miniszter szerint a Honvédkórház "a magyar egészségügy megújításának egyik zászlóshajója lesz".
Hende Csaba szerint a tárcánál és intézményeinél sikerült úrrá lenni a korrupción, a hátrányos szerződések helyett újakat kötöttek. Hozzátette, hogy az egész rendszert külső szakértők bevonásával átvilágították, s a keletkezett 10 ezer oldalnyi anyag alapján 46 büntetőfeljelentést tett az öt évre visszamenőleg talált gyanús ügyekben.
Zenei mogulból elítélt bűnöző lett Sean Combs, az egykori hiphopkirály, aki zűrös ügyei ellenére magabiztosan hitte, hogy érinthetetlen.
Az atomerőműben súlyos a kár, de sugárveszély egyelőre nincs. Akkor minden rendben? Egyáltalán nem.
Az Oroszország-szakértő szerint a kormánymédia „teljesen nyilvánvalóan hergel és uszít”.
Eltűnésekor hawaii mintás inget viselt.
Egy sárkányszörfös jókor volt jó helyen.
Egy-egy hátúszó néha elbizonytalanítja a fürdőzőket.
Pontosan úgy működik, mint a légvédelmi rendszerek.