LMP: az MVH megfélemlítésként használja az ellenőrzéseket

Az LMP arra szólítja fel Fazekas Sándor vidékfejlesztési minisztert, hogy vizsgálja felül a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) működését - mondta csütörtöki, a tárca épülete előtt tartott sajtótájékoztatóján Szabó Rebeka.

  • MTI MTI
LMP: az MVH megfélemlítésként használja az ellenőrzéseket

Az ellenzéki képviselő emlékeztetett arra, hogy a miniszter kinevezése után erre ígéretet tett, de - véleménye szerint - azóta sem történt semmi az ügyben.

Az Országgyűlés mezőgazdasági bizottságának tagja úgy látja, hogy a hivatal a túlburjánzó bürokráciával "gyakorlatilag fojtogatja" a magyar gazdálkodókat, ami ellen a kormányzat nem tesz semmit. Szavai szerint az MVH sem a határidőket, sem a saját működésére vonatkozó jogszabályokat nem tartja be, az ellenőrzéseket "megfélemlítésként használják" miközben a legkisebb hiányosságra is büntetéssel válaszolnak.

Ezért azt is kérte, hogy a miniszter vizsgálja meg, milyen felelősség terheli az ügyben az MVH elnökét, Palkovics Pétert. Példaként említette, hogy több gazdálkodó nem kapta meg időben a legelőtámogatásokat, mert a hivatal rossz helyre könyvelte el az állatállományt. Hozzátette, hogy a fiatal gazdák támogatásának újrapontozása miatt az érintettek bírósághoz fordultak, de az MVH a jogerős ítélet ellenére sem fizeti ki a nekik járó összegeket.

A képviselő, aki felháborítónak nevezte ezt az "ellenséges hozzáállást", a hivatal bürokratikus eljárásrendje elleni tiltakozást szimbolizálva felborított egy az épület elé kikészített, papírokkal zsúfolt asztalt.

 

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.