Olcsóbb lesz a Rudas fürdő felújítása

412 millió forint helyett 389 millió forintból újítják fel a Rudas Gyógyfürdőt.

  • MTI MTI
Olcsóbb lesz a Rudas fürdő felújítása

A Rudas Gyógyfürdő műemléki homlokzatának és tetőterének felújítására, valamint az előcsarnok átépítésére kiírt közbeszerzést a Kalotherm Építészeti és Épületgépészeti Zrt. nyerte el a becsült nettó 412 millió forint helyett, nettó 389 millió forintos ajánlatával. A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. által kírt pályázat eredménye a legutóbbi Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.

Stiller Ákos

A hét önálló homlokzat mintegy 1.800 négyzetméteres, a tető felülete 1.700 négyzetméter, míg az előcsarnok alapterülete 266 négyzetméter. A nyertes ajánlatot követő legkedvezőbb ajánlatot a Reneszánsz Kőfaragó Zrt. tette, nettó 420 millió forinttal. Ajánlatot adott még a Progress – B’ 90 Zrt., a PF Rudas konzorcium, a Laki Épületszobrász Zrt., valamint a Főv-Ép konzorcium.