A kormánybiztosoknak is jár már szolgálati autó

A miniszterek és az államtitkárok mellett a közigazgatási államtitkárokat és a kormánybiztosokat is megilleti szerdától a személyes gépkocsihasználat és sofőr. A kabinet erről szóló rendelete a Magyar Közlöny keddi számában jelent meg.

  • MTI MTI
A kormánybiztosoknak is jár már szolgálati autó

Az eddigi szabályozás szerint csak lehetőség volt személyes gépkocsihasználatot engedélyezni közigazgatási államtitkároknak és kormánybiztosoknak.

Az új rendelkezés egyúttal bővíti azok körét, akiknek megállapítható személyes gépkocsihasználat. Így a jövőben nemcsak a helyettes államtitkároknak, a kabinetfőnököknek, a kormányhivatalok vezetőhelyetteseinek, a központi hivatalok vezetőinek, a kormánymegbízottaknak és a külföldre akkreditált magyar külképviselet-vezetőknek biztosítható ilyen juttatás, hanem a miniszteri, valamint a miniszterelnöki biztosoknak is. Az engedélyezés során a közigazgatási minőség- és személyzetpolitikáért felelős miniszter határozza meg, hogy a jogosult havonta hány kilométert tehet meg térítésmentesen.

A személyes gépkocsihasználat keretében biztosított autó hivatalos és magáncélú utazásra egyaránt igénybe vehető.

Kormányflotta a parkolóban
Stiller Ákos

Az említett minisztériumi vezetők által irányított szervezeti egységeknek a szakminiszter indokolt esetben további gépkocsihasználatot is engedélyezhet. Ezek az autók azonban kizárólag hivatalos célú használatra vehetők igénybe - rögzíti a rendelet.