A Jobbik idő előtt nyilvánosságra hozná az ügynöklistát

A Jobbik kormányra kerülése esetén nyilvánosságra hozza az előző rendszer ügynökeinek jelenleg 2060-ig titkosított listáját - jelentette ki Novák Előd, a párt országgyűlési képviselője csütörtökön, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján.

  • MTI MTI
A Jobbik idő előtt nyilvánosságra hozná az ügynöklistát

Az ellenzéki politikus úgy fogalmazott, erre legkésőbb 2014-ben kerül sor, reményei szerint pedig addig kiteljesedik a Jobbik nyomására indult "antikommunista fordulat".

Novák Előd felidézte, pártja az Országgyűlés december 23-i ülésén név szerinti szavazást kezdeményezett az ügynöklisták nyilvánosságra hozataláról. Mint mondta, ez volt az első olyan parlamenti szavazás, amely megosztotta a kormánypárti képviselőket, hiszen - folytatta - a Fidesz-KDNP-ből összesen ötvenöten voksoltak "a frakciófegyelemmel szemben".

Az ügynöklisták nyilvánosságra hozatala egy olyan elmaradása a rendszerváltásnak szerinte, amit még a kormánypárti képviselők is orvosolni szeretnének. A Jobbik kormányra kerülése esetén ezért közzé kívánja tenné azt a tizenkilenc mágnesszalagot, amelyek Novák Előd szerint hitelesen tartalmazzák az ügynöklistát. A politikus indokolatlannak tartja, hogy legalább két iratot be kelljen mutatni az ügynöki múlt bizonyítására, szerinte ugyanis erre az úgynevezett 6-os karton is egyértelmű bizonyítékot nyújt.

Novák Előd "antikommunista fordulatként" értékelte, hogy a kormánytöbbség pénteken alaptörvénybe kívánja foglalni azt a szerinte "közhelyszerű igazságot", hogy az MSZP a szocialista állampárt utódpártja.

Szomoru Miklós: Mi sem vagyunk tökéletesek, ne akarjunk tökéletes kertet!

Szomoru Miklós: Mi sem vagyunk tökéletesek, ne akarjunk tökéletes kertet!

Fél évig 5-6 ember volt kíváncsi a kertészeti tanácsaira, ma már közel kétszázezres követő tábora van Szomoru Miklós „Egy kertész kertje Pilisszentkereszten” blogjának. A kertészmérnök szerint, aki brit mintára magánkert-látogatásokat is szervez, nem kell heti 8 óránál többet dolgozni azért, hogy bárkinek virágzó oázássá váljon a kertje. Erre a legjobb példa virágpompában úszó birodalma.