Trump vámháborúja nagyhatalmi présbe szorította a mindig lavírozó Indiát
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
A Péterfy Sándor utcai Kórház toxikológiai osztályára szilveszter este hét órától reggel fél kilencig szinte folyamatosan szállították a mentősök a többségében részeg fiatalokat - mondta Zacher Gábor a toxikológiai osztály vezetője vasárnap az MTI-nek.
Zacher Gábor azt mondta: egy átlagos napon nagyjából 30-32 pácienst látnak el, most ennek több mint a dupláját. Az osztályon összesen 71 embert kezeltek. Néhány embert vittek be gyógyszeres, illetve egy embert fagyálló mérgezéssel, de többségében a túlzásba vitt alkoholfogyasztás miatt.
A fővárosi toxikológián, ahogy már az elmúlt évben is, idén is kiemelkedően sok erősen ittas fiatalt, köztük sok lányt kellett ellátni - jegyezte meg a toxikológus.
Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője is azt közölte: a mentőknek többnyire ittas fiatalokhoz kellett kivonulniuk. Emellett jellemzően rosszullétek, verekedések és balesetek miatt riasztották a mentőket, utóbbiak közül öt esetben valamilyen pirotechnikai eszköz okozott sérülést
A fővárosban, illetve a nagyvárosokban az éjszakai órákban közel kétszer több riasztást kaptak a szokásosnál - tette hozzá a szóvivő.
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Sikerült ugyan elkerülni a katasztrófát, de a helyzet nem jó.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
A Beatrice énekesének van véleménye és el is mondja.