Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
A Külügyminisztérium visszautasítja francia külügyminiszter keddi nyilatkozatát, amelyben az új alaptörvénnyel kapcsolatban megkérdőjelezi, hogy Magyarországon tiszteletben tartják az uniós tagállamok közös alapelveit. A tárca szerint Alain Juppé kijelentése nem felel meg a két ország hagyományosan baráti kapcsolatának.
"A Külügyminisztérium határozottan visszautasítja Alain Juppé francia külügyminiszter keddi nyilatkozatát, amelyben a január 1-jén hatályba lépett alaptörvénnyel kapcsolatban megkérdőjelezi az uniós tagállamok közös alapelveinek, a jogállamiságnak és a demokratikus alapértékeknek a tiszteletben tartását Magyarországon" - olvasható a tárcának az MTI-hez eljuttatott közleményében.
Mint kifejtik: az alaptörvénnyel és a sarkalatos törvényekkel kapcsolatos konkrét aggályok tisztázására a magyar kormány folyamatos párbeszédet folytat az európai intézményekkel és különböző nemzetközi szervezetekkel.
A kommüniké szerint Alain Juppé nyilatkozata "nem felel meg a két ország hagyományosan baráti kapcsolatának, és nem illik bele a Magyarország és Franciaország közötti konzultációs folyamatba".
A francia külügyminiszter kedden a francia állami televízió 1-es csatornájának nyilatkozva azt mondta: "problémás a helyzet ma Magyarországon", ahol új alkotmány lépett életbe, konszolidálva Orbán Viktor konzervatív miniszterelnök hatalmát. Az Európai Bizottság feladata ellenőrizni, hogy az új alkotmány szövege tiszteletben tartja-e az Európai Unió országainak közös értékeit, vagyis a jogállamiságot, valamint a demokratikus alapértékeket - fűzte hozzá Alain Juppé.
A francia diplomácia vezetője nyilatkozatában úgy fogalmazott: "Mára problémák merültek fel, és mi arra kérjük az Európai Bizottságot, tegye meg a szükséges kezdeményezéseket annak érdekében, hogy ezeket az alapelveket tiszteletben tartsák mindenütt, beleértve Magyarországot is."
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.