„A Nemzeti Erőforrás Minisztérium Oktatásért Felelős Államtitkársága felhívja a főiskolai és egyetemi hallgatók figyelmét, hogy bűncselekményt követ el, aki sajátjaként nyújt be más által készített diplomamunkát. (…) A Nemzeti Erőforrás Minisztérium minden olyan esetben, amikor a szakdolgozatírással kapcsolatos visszaélés tudomására jut, kivétel nélkül feljelentést tesz az Országos Rendőr-főkapitányságnál” – írta tavaly szeptemberi közleményében a Hoffmann Rózsa vezette államtitkárság. Hoffmannék akkor hangsúlyozták: a jövő magyar értelmisége a mostani hallgatókból áll, nem megengedhető, hogy csalás révén jussanak diplomáikhoz.

Részben emiatt is szerettük volna, ha az oktatási államtitkárság kommentálja a cikkünket, miszerint a jelenlegi köztársasági elnök 1992-ben benyújtott kisdoktori értekezésének legnagyobb része – lapunk számításai szerint mintegy 180 oldal – egy bolgár sportkutató, Nikolaj Georgiev francia nyelvű munkájának fordítása és átvétele, ami felveti a plágium gyanúját. Hoffmann Rózsa államtitkárságán azonban közölték: az ügyben a Köztársaság Elnöki Hivatala az illetékes.
Schmitt Pál hivatala azonban mindezidáig érdemben nem cáfolta, pusztán visszautasította lapunk állításait, az államfő pedig meg sem szólalt még az ügyben.
A hvg.hu cikkei a plágiumbotrányról itt érhetők el.