Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
A Jobbik szerint az eddig bejelentetteken kívül további elbocsátásokkal, illetve fizetéscsökkentésekkel járhat a megyei és fővárosi önkormányzati intézmények állami felügyelet alá helyezése.
Hegedűs Lorántné, az ellenzéki párt képviselője szombati budapesti sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: a kabinet bejelentése alapján januárban 6.650 alkalmazottat bocsátanak el a közszférából, de azt nem lehet tudni, hogy ebben már benne vannak-e azok is, akiknek a munkahelyük a megyei önkormányzatok államosítása miatt szűnik meg.
A Jobbik ezért konkrét kimutatást kér arról, hogyan változott az állami fenntartásba vett intézmények dolgozói állománya, illetve miként alakult a fizetésük - fűzte hozzá. Hegedűs Lorántné hangsúlyozta, hogy az államosítással - a kabinet ígéreteivel szemben - nem javult a szolgáltatások színvonala, nem változott a dolgozók megbecsültsége sem. Példaként említette Vas és Pest megyét, ahol nemcsak elbocsátások voltak, hanem az átvett intézmények alkalmazottjai komoly fizetésmegvonással voltak kénytelenek szembesülni, Komárom-Esztergom megyében pedig oktatási intézmények adósságai maradtak rendezetlenül.
A politikus hangot adott azon félelmének, hogy a járási kormányhivatalok tervezett kialakításával újabb elbocsátások, valamint bércsökkentések jöhetnek. A törvény arra kötelezi az államot, hogy az intézmények átvételével a mintegy 180 milliárd forintos adósságukat is átvegye, ám erre eddig nem került sor. A Jobbik ezért azt is elvárja a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumtól, hogy pontosan adjon számot, az állam mekkora adósságot kíván ténylegesen átvállalni - mondta a képviselő. Állásfoglalást várnak a kormánytól arról is, hogy az állam által átvett mely önkormányzati vagyontárgyakat kívánják értékesíteni - tette hozzá Hegedűs Lorántné.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.