Pécs a BKV-ügy vádlottja segítségével szerezte vissza buszait

A jó erkölcsbe ütközőnek, ezért semmisnek nyilvánította a Zalaegerszegi Törvényszék kedden azt a szerződést, amelynek révén 2009-ben a Pécsi Buszközlekedési Zrt. (PK) eladta autóbuszait a PK Busrent Kft.-nek, majd attól visszabérelte a járműveket.

  • hvg.hu hvg.hu
Pécs a BKV-ügy vádlottja segítségével szerezte vissza buszait

Az ügy a pécsi tömegközlekedési vállalat 2008-as részleges privatizációjakor indult, amely után a cég új vezérigazgatója bérleti szerződést kötött a kisebbségi tulajdonos Mecsekbusz Kft. által irányított PK. Busrent Kft.-vel. A történet 2009 nyarán egy internetes hozzászólás kapcsán került napvilágra. Az ügyben Páva Zsolt polgármester feljelentést tett, Keczer László vezérigazgató ellen hűtlen kezelés a vád, a Baranya Megyei Főügyészség pedig annak kérte a megállapítását, hogy a PK Zrt. által eladott 176 autóbusz átruházásáról, illetve 155 busz üzemeltetéséről létrejött megállapodásról a bíróság mondja ki a semmisséget.

A Zalai Törvényszéken folyó perben akkor következett be döntő fordulat, amikor a PK Busrentben menet közben meghatározó befolyást szerző pécsi önkormányzata a Nokia-dobozos nyilatkozatáról elhíresült, a BKV ügyben hűtlen kezeléssel vádolt Balogh Zsolt volt megbízott BKV vezérigazgatót helyezte a cég élére. Balogh visszavonta cége ellenkeresetét, és a két alperes - a PK Zrt. és a PK Busrent Kft. - érdemi védekezéssel sem élt.

A bíróság mind az adásvételi, mind a bérleti szerződést semmisnek nyilvánította, miután a tranzakció megítélése szerint a jóerkölcsbe ütközik, a Busrent Kft.-t pedig a buszok visszaszolgáltatására kötelezte 15 napos határidővel. Az ügyben egyik fél sem fellebbezett, így a döntés jogerős. Bár a PK Zrt. részleges privatizációjának fő oka épp a cég buszparkjának fejlesztése volt, erre azóta sem került sor, a buszok átlagéletkora immár 10 év.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.