szerző:
MTI

A jövő hónap elején a márciusi ellátással együtt - januárig visszamenőleg - egy összegben kapják meg a jövedelempótlékot azok a terhességi-gyermekágyi segélyben (tgyás), illetve gyermekgondozási díjban (gyed) részesülő kismamák, akik helyesen kitöltve juttatták vissza nyilatkozatukat a folyósító szervhez - közölte honlapján az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP).

A Nemzeti Erőforrás Minisztérium február elsején közölte a Magyar Közlönyben aznap megjelent kormánydöntést, amely szerint jövedelempótlékot kapnak azok a kismamák, akiket hátrányosan érint az adójóváírás lehetőségének megszűnése.

A tárca akkori közleményében azt írta: a január 1-je előtt megállapított gyed és tgyás esetében az érintett szülők a korábbi, béremelés előtti bruttó keresetük alapján részesülnek az ellátásokban; ezért a már megállapított ellátások esetében olyan kiegészítő juttatás bevezetése szükséges, amely biztosítja, hogy az ellátás nettó összege ne csökkenjen. Hosszabb távon a megemelt keresetek alapján a következő évekre megállapított gyed- és tgyás-összegek is nőnek majd - közölték.

©

Az OEP Pénzbeli és Ellenőrzési Főosztályának vezetője, Bogdán Zsuzsanna az OEP honlapjára feltöltött hanganyagban kiemelte: az egészségbiztosító többször felhívta a figyelmet a nyilatkozatok mielőbbi és helyes kitöltésére. Ennek ellenére hiányosan, hibásan és sokszor a családi kedvezményre vonatkozó nyilatkozattal ellentétesen kitöltve kerültek vissza a nyilatkozatok a folyósító szervhez. Az ilyen nyilatkozatokat tisztázni kell, amely sok időt vesz igénybe.

A jogszabály szerint a jövedelempótlékot csak az ellátással egyidejűleg lehet kiutalni. Akinek az ellátásra való jogosultsága időközben lejárt, de a jövedelempótlékra jogosultságot szerzett, április elején számára is kifizetik az őt megillető összeget. Ezt követően a jövedelempótlékot minden hónapban az ellátással együtt kapják  meg a kismamák, amíg a tgyásra, illetve a gyed-re való jogosultságuk fennáll 2012-ben - mondta az OEP főosztályvezetője.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Videó: Jakuzziban locsolja a pezsgőt Tornanádaska újraválasztott polgármestere

Videó: Jakuzziban locsolja a pezsgőt Tornanádaska újraválasztott polgármestere

Hosszú és Milák a szombatot is bearanyozta

Hosszú és Milák a szombatot is bearanyozta

„Minősíthetetlen hangnem” az egyik debreceni szavazókörben

„Minősíthetetlen hangnem” az egyik debreceni szavazókörben

Mark Ruffalo is gratulált a magyar ellenzéknek és Karácsony Gergelynek

Mark Ruffalo is gratulált a magyar ellenzéknek és Karácsony Gergelynek

Összedőlt egy 18 emeletes szálloda New Orelansban – videó

Összedőlt egy 18 emeletes szálloda New Orelansban – videó

Mozgósítás, csalásgyanús esetek, magas részvétel, Borkai - ez történt az önkormányzati választás napján

Mozgósítás, csalásgyanús esetek, magas részvétel, Borkai - ez történt az önkormányzati választás napján