Három nulla hiányzott Gyurcsányék Pazarlásszámlálójáról

A Demokratikus Koalíció délelőtt bejelentette, hogy "pazarlásszámlálót" indított, ám a weboldalon tévesen szerepelt az összeg. Hírünk megjelenése után a hibát javították.

  • hvg.hu hvg.hu
Három nulla hiányzott Gyurcsányék Pazarlásszámlálójáról

A Demokratikus Koalíció szerint az Orbán-kormány több mint ezermilliárd forintot pazarolt el az adófizetők pénzéből a kormányváltás óta, emiatt a fizess.demokratikuskoalicio.hu weboldalon "pazarlásszámítót" indítottak, ahol az általuk feleslegesnek, pazarlónak ítélt, illetve a szerintük a Fideszhez közeli üzleti köröket segítő kiadásokat veszik sorra - számoltunk be délelőtt.

Hírünk megjelenése előtti állapot
fizess.demokratikuskoalicio.hu

A weboldalon az összeg számmal kiírva rosszul szerepelt szerdán napközben, 1 067 413 293 forint ugyanis nem egyezerhatvanhét milliárd forint, hanem egymilliárd hatvanhétmillió négyszáztizenháromezer kétszázkilencvenhárom forint, vagyis a számmal kiírt összeg végéről hiányzott három nulla. A hibát estére, hírünk megjelenése után kijavították.

Javított verzió
fizess.demokratikuskoalicio.hu

Varju László, a DK politikusa sajtótájékoztatóján azt mondta: a lista azt bizonyítja, hogy a Fidesz felelőtlenül bánik a közpénzekkel. Kiemelte ugyanakkor, hogy a kormánypárt gazdasági holdudvaráról egyre több újságcikk jelenik meg - a DK összegzése is ezek alapján készült -, és ezekben korábban "leírhatatlan" nevek szerepelnek és a riválisok üzleti vitái is teret kapnak.

Még ki sem hallgatták a NER-es sztárpapot, aki meztelenre vetkőztetett védenceit masszírozta a gyanú szerint

Még ki sem hallgatták a NER-es sztárpapot, aki meztelenre vetkőztetett védenceit masszírozta a gyanú szerint

Lassú víz partot mos – talán ez a mondás írja le a legpontosabban, mi történik, amikor kiderül, hogy egy egyházi személy kiskorúakkal szemben szeméremsértő módon viselkedett. A botrányokat rendszerint nagy médiazaj kíséri, és ma már a gyanúba kerültek felfüggesztése is rutinszerűen megtörténik, de hiába: az egyházi és világi eljárások eredményét többnyire lehetetlen kideríteni. A HVG a közelmúlt botrányos ügyeiről kérdezte az illetékes szerveket.