szerző:
hvg.hu

A Magyar Rektori Konferencia (MRK) elnöke szerint a Semmelweis Egyetem korrekt döntést hozott, így a tudományos világ képviselői megnyugodhatnak.

„A kérdés tudományos oldala világos, az ügy rendezése az érintett kezében van” – mondta a hvg.hu-nak Bódis József, a Magyar Rektori Konferencia elnöke. „A tudományos világnak tárgyilagosan kell tudni kezelni az ügyet” – tette hozzá.

Bódist azután kérdeztük meg, hogy a Semmelweis Egyetemen felállt vizsgálóbizottság először azt állapította meg, hogy bár Schmitt Pál köztársasági elnök nagy terjedelemben másolta a disszertációját, az opponenseknek, illetve az egyetemnek kellett volna felhívnia a figyelmét arra, hogy munkája nem felel meg az elvárásoknak. Erre reagálva számos egyetemi oktató közölte, hogy a jövőben nem kíván opponensi feladatokat vállalni.

Schmitt Pál
©

Bódis szerint azzal, hogy visszavonták Schmitt doktori címét, a tudományos világ megnyugodhat, mivel korrekt döntés született. A plágium kérdését pedig „az egyes egyetemek szintjén tudni kell kezelni, erre minden intézménynek megvan a szabályrendszere”.

Csütörtökön kora este az egyetem szenátusa megállapította, hogy a kisdoktori értekezés nem felel meg a szakmai és etikai kritériumoknak. A testület 33 igen szavazattal, 4 ellenében döntött a tudományos fokozat visszavonásáról. Tulassay Tivadar, az SE rektora szerint a szenátus megállapította, hogy az egykori kisdoktori értekezés nagy terjedelmű szövegazonos fordításon alapul.

A hvg.hu január 11-én írta meg, hogy az államfő kisdoktori dolgozatából mintegy 180 oldal szinte szó szerinti egyezést mutat Nikolaj Georgiev bolgár sportkutató egy másik, 1987-ben hasonló címmel készített francia nyelvű tanulmányával. Egy héttel később azt is feltártuk, hogy ezenfelül 17 oldal Klaus Heinemann német professzor 1991-ben megjelent tanulmányának fordítása.

A Schmitt Pál plágiumügyével kapcsolatos cikkeink itt olvashatók.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
hvg.hu Itthon

Elemzők: Schmitt kezében van a döntés

Nincs reális esélye annak, hogy jogi úton elmozdítható lenne posztjáról Schmitt Pál köztársasági elnök – mondta a Magyar Televízió péntek reggeli műsorában ifjabb Lomnici Zoltán alkotmányjogász. Ugyanitt Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet kutatási igazgatója azt mondta, hogy szerinte Schmitt Pálnak a kisdoktori címéből semmilyen előnye nem származott, és a plágiumügyben a társadalom megítélése lesz majd a fontos.

hvg.hu Itthon

Elvették Schmitt doktori címét

A Semmelweis Egyetem szenátusa megvonta Schmitt Páltól a doktori címet. A szenátus 33 igen és 4 nem arányban hozta meg a döntést. A Hallgatói Hálózat tagjai ovációval fogadták a döntést. Schmitt a frankfurti reptéren értesült a hírről, de nem nyilatkozott.

hvg.hu Itthon

A Fideszben úgy látják, Schmitt helyzete tarthatatlan

A hvg.hu Schmitt Pált államfőnek ajánló fideszes képviselőket kérdezett. A válasz elől a többség kitért, aki azonban nyilatkozott, úgy véli: a doktori tanács döntése után Schmitt Pálnak le kellene mondania államfői posztjáról.

hvg.hu Itthon

Ők jelölték dr. Schmittet

A magyar szabályok szerint parlamenti képviselőnek kell jelölnie valakit ahhoz, hogy köztársasági elnök legyen. Alább közöljük, kik tartották érdemesnek arra Schmitt Pált, hogy aláírásukkal támogassák.

hvg.hu Itthon

Schmitt lemondta az összes mai programját

Elmarad Schmitt Pál péntekre meghirdetett két nyilvános programja. Így nem fogadja a szlovén külügyminisztert, és nem vesz részt az Innovációs Szövetség díjátadóján. A hvg.hu úgy értesült, a szlovén külügyminiszter kezdeményezte a találkozó törlését. Schmitt nem nyitja meg a bécsi Munkácsy-kiállítást sem ma este.

hvg.hu/MTI Itthon

Tüntetők várták Schmittet Ferihegyen

Leszállt Schmitt Pál gépe Ferihegyen, ahol újságírók és tüntetők várták a köztársasági elnököt. Az államfő nem a várón keresztül hagyta el a repteret, hanem autóval mentek érte a géphez.

MTI/hvg.hu Itthon

Határozati javaslatot nyújt be az MSZP Schmitt Pál lemondatására

Az MSZP csütörtökön benyújt a parlamentnek egy kétpontos határozati javaslatot, amely kimondja, hogy a legfőbb közjogi méltóság méltatlanná vált posztja betöltésére, egyben felkéri az Országgyűlés Schmitt Pált, hogy mondjon le tisztségéről.

hvg.hu Shake

Itt az új schmittes-vicces

Akár percről percre is tudósíthatnánk az interneten terjedő Schmitt-mémekről. Íme a legújabbak.