Az MSZP elnök-frakcióvezetője újságíróknak azt mondta: Schmitt Pál méltatlan az államfői tisztségre, az egyetlen megoldás, ha lemond. Az MTI kérdésére hozzátette, az MSZP-frakció a köztársasági elnök hétfői parlamenti beszéde alatt sem tartózkodik majd az ülésteremben.
Az MSZP bojkottálja Schmitt Pált
Az MSZP egyetlen olyan rendezvényen sem vesz részt, ahol Schmitt Pál köztársasági elnökként megjelenik, beszédet mond - ismertette a szocialista frakció hétfői döntését Mesterházy Attila.
Ezt mondta egymásnak Messi és Vozinha a lefújás után
Messiék alig bírtak a Zöld-foki Köztársasággal
Kolumbia egy góllal verte Ghánát, ezzel utolsóként csatlakozott a nyolcaddöntős mezőnyhöz
Büntetőpárbaj döntötte el Egyiptom és Ausztrália párharcát, Szalahék örülhettek a végén
Lovaggá ütnék az angolok Harry Kane-t
Csak a FIFA járt jól a létszámbővítéssel, vagy a nézők is?
Most már tényleg érdemes lesz nézni a focivébét: igazi rangadók jönnek a nyolcaddöntőben
Magyar Péter nem áll le, tovább gyepálja Ádert
Most a volt államfő közpénznyelő alapítványáról posztolt a miniszterelnök.
Pikó András a köztévé állítólagos új vezetőjéről: Csak olyat lehet találni, aki gyerekekről gyártott lejárató anyagot a Fidesz-propagandában?
„Ha úgy látnátok magatokat, ahogy én, vennétek egy nagy tükröt, és egész nap nézegetnétek magatokat”
Hogyan lett egy hippiből láma?