szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A Fővárosi Törvényszék elutasította a Nefmi orvosi kamara elleni keresetét.

A Fővárosi Törvényszék szerdán elutasította a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (Nefmi) keresetét, így a Magyar Orvosi Kamarának (MOK) nem kell visszafizetnie a tagjaitól 2011. április 1. és június 30. között beszedett regisztrációs díjakat.

Bogdányné Magyar Erzsébet bíró a döntést azzal indokolta, hogy a kamara csak tavaly július elseje óta minősül közigazgatási hatóságnak, ezért azt megelőzően - a köztestület saját belső szabályzata alapján - a belépő tagoktól jogszerűen kérhetett regisztrációs díjat.

A döntés jogerős, fellebbezésnek helye nincs. A Nemzeti Erőforrás Minisztérium felülvizsgálati kérelmet nyújthat be a Kúriához - mondta a bíró.

A Nefmi 2011 májusától többkörös levelezésben konzultált a kamarával a szervezet által szedett regisztrációs díjakról. A tárca ugyanis úgy vélte: április elsejét követően a kötelező kamarai tagság visszaállítása miatt "a tagfelvételi eljárások hatósági ügynek minősülnek, azokért regisztrációs díj nem volt szedhető, az ilyen jogcímen beszedett regisztrációs díjakat a MOK köteles lett volna visszatéríteni".

Miután az ügyben nem sikerült konszenzusra jutniuk, Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter október 7-én "törvényességi felügyeleti hatáskörével élve" a kamarával azt közölte: a beszedett díjakat a felügyeleti intézkedés kézhez vételétől számított 15 napon belül vissza kell fizetniük. A tárca egyúttal kilátásba helyezte: ezen felhívás eredménytelensége esetén bírósághoz fordul az ügyben.

A kamara a miniszter ezen kérésének nem tett eleget, így Réthelyi Miklós miniszter november 16-án keresetet nyújtott be a Fővárosi Bíróságnál a 2011. április 1. és június 30. között indult tagfelvételi eljárásokért beszedett regisztrációs díjak vissza nem fizetéséről hozott kamarai döntés jogszerűségének felülvizsgálata érdekében.

A per ez év március 22-én kezdődött. Mint a keresetben a Nefmi kifejtette: az egészségügyben működő szakmai kamarákról szóló 2006-os törvény 2011. áprilisi módosítása kötelezővé tette a kamarai tagságot az egészségügyi tevékenység folytatásához. A MOK tagdíjszabályzata szerint viszont az a tag, aki visszalépőként 2011. április 1. és 2011. május 31. között nyújtotta be tagfelvételi kérelmét, 3000 forint összegű regisztrációs díjat volt köteles fizetni, egyébként a kamarába történő felvétel díja 6000 forint.

A minisztérium szerint a tagfelvételi eljárás közigazgatási hatósági ügy, a kamara tehát kizárólag illetéket vagy igazgatási szolgáltatási díjat szedhetett volna. Ellenkérelmében a kamara kifejtette: köztestületük a 2011. július 1-jén hatályba lépett jogszabályi változásokkal lett közigazgatási hatóság, azóta a tagsági viszonnyal kapcsolatos ügyekben eszerint jártak el, azt megelőzően viszont saját belső szabályzatuk értelmében jogszerűen szedtek a belépő tagoktól regisztrációs díjat. Ezen az állásponton volt a Fővárosi Törvényszék, így szerdai jogerős döntésében a Nefmi keresetét elutasította.

Ránk számíthatsz – mi is számítunk Rád!

A koronavírus korunk legnagyobb krízise, melyben szó szerint létfontosságú a hiteles forrásból való tájékozódás. A HVG-ben ebben a helyzetben is elhivatottan teszünk eleget küldetésünknek: pontos, tényszerű és független tájékoztatást biztosítunk olvasóinak.

Arra kérünk támogasd munkánkat, hogy a nehéz körülmények között is naprakész információval szolgáljunk neked.

Ránk számíthatsz – mi is számítunk Rád!

A koronavírus korunk legnagyobb krízise, melyben szó szerint létfontosságú a hiteles forrásból való tájékozódás. A HVG-ben ebben a helyzetben is elhivatottan teszünk eleget küldetésünknek: pontos, tényszerű és független tájékoztatást biztosítunk olvasóinak.

Arra kérünk támogasd munkánkat, hogy a nehéz körülmények között is naprakész információval szolgáljunk neked.
Újabb autógyártó mutatott be ideiglenes logót a koronavírus kapcsán

Újabb autógyártó mutatott be ideiglenes logót a koronavírus kapcsán

20 fok fölé kúszhat a hőmérséklet

20 fok fölé kúszhat a hőmérséklet

Sosem hallott zenei élményt ígér egy Brian May által is támogatott új lejátszó

Sosem hallott zenei élményt ígér egy Brian May által is támogatott új lejátszó