„Úgy volt, hogy ma is megyek Munkácsra, de a történtek után: dehogyis megyek"
Ezek után bármi megtörténhet, nem tudom, mi van a nagy hóhér fejében – vélekedett egyik munkácsi forrásunk.
Nemcsak a bírák, hanem a rektorok is elbúcsúzhatnak posztjuktól 65 éves korukban – erre Kis Norbert helyettes államtitkár emlékeztette az állami egyetemek és főiskolák vezetőit március végén. Az Eduline birtokába került levél szerint 2013 júniusában azoknak a rektoroknak mindenképpen menniük kell, akik már a harmadik ciklusukat töltik vagy 65 évnél idősebbek.
A döntés egyik vesztese Patkó Gyula, a Miskolci Egyetem 66 éves rektora, akinek 2014-ig szól a megbízatása, de életkora miatt 2013 júniusában mindenképpen elveszíti rektori posztját. Az oktatási államtitkárság levélben emlékeztette az intézményvezetőket arra, hogy a decemberben elfogadott új felsőoktatási törvény szigorúbb feltételekhez köti a vezetői kinevezéseket - az átmeneti időszak 2013. június 30-ig tart, akkor a 65 évnél idősebb, illetve a már kétszer újraválasztott rektoroknak mindenképpen távozniuk kell.
A cikk folytatását az Eduline oktatási portálon olvashatja el.
Ezek után bármi megtörténhet, nem tudom, mi van a nagy hóhér fejében – vélekedett egyik munkácsi forrásunk.
Szerdán tűnt el egy kéthetes kisfiú Nagydorogon. A rendőrség már csak a gyerek holttestét találta meg.
A londoni nagykövetségen elsőbeosztotti státuszba került Németh Norbert – ez a pozíció elvileg a diplomáciai szakma egyik csúcsa.