Baunok-ügy: kifogást emeltek a kapitányság ellen

Elfogultsági kifogást - a nyomozóhatóság kizárására irányuló indítványt - terjesztett elő a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság ellen a médiában Baunok-ügyként ismertté vált gyilkosság egyik gyanúsítottja és védője - írta Tasi Judit ügyvéd tájékoztatása alapján szerdai számában az Új Néplap.

  • MTI MTI
Baunok-ügy: kifogást emeltek a kapitányság ellen

Az M. Béla védelmét ellátó ügyvéd a lépést azzal indokolta, hogy a nyomozók folyamatosan az ő jelenléte nélkül akarják vallomástételre rábírni a férfit - írta a Szolnok megyei lap. 

Tasi Judit szerint - mivel az ügy a jogi súlya miatt védőköteles - a kifogásolt rendőri ráhatások védence alkotmányos jogait sértik. Emellett más kifogásaik is vannak, ezért az országos rendőr-főkapitányt arra kérik, hogy más megyében jelöljön ki új eljáró hatóságot.

A Szolnok megyei rendőr-főkapitányság az Új Néplapnak az indítványra közleményben úgy reagált, hogy "nyomozóhatóságunk és annak vezetője nem tartja magát elfogultnak".

Az újság emlékeztet rá, hogy a szolnoki Baunok házaspárt tavaly novemberben rabolták el otthonukból, majd holttesttestüket egy Újszászhoz közeli kútban találták meg, és a gyilkossággal három férfit gyanúsítanak.

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.