Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Emberi csontokat találtak a Szentendrei-szigeten egy árokban szombat délután - erősítette meg az MTI információját a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
Beluzsárné Belicza Andrea tájékoztatása szerint egy bejelentés alapján szereztek tudomást arról a néhány csontról, amelyről az elsődleges orvosi vizsgálat alapján egyelőre csak annyit tudni, hogy körülbelül 40-50 éve kerülhetett a helyszínre.
A rendőrség a szakértők vizsgálatának eredményétől teszi függővé, hogy indít-e eljárást az ügyben - tette hozzá a szóvivő.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.