Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Délben véget ért a középszintű magyarérettségi. Az eduline.hu megoldási javaslatot közölt a szövegértési és szövegalkotási feladatokra.
Karinthy Frigyes két karcolatának összehasonlító elemzése, Arany János Tetemre hívás című művének elemzése és egy Camus-mű alapján a heroikus életfelfogásról szóló érvelés közül választhattak a diákok a középszintű magyarérettségi második részében. A három téma közül egyet kellett kidolgozni – itt vannak a szaktanár által kidolgozott vázlatos megoldási javaslatok.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.