Kormányzati hátsó szándék látszik a gazdaságra káros, silány elővásárlási szabálynál
A külföldi tőkebefektetések engedélyezési rendszere Magyarországon indokolatlanul szigorú, a kormány minden ügylet minden részletére rá akar látni.
Tilki Attila fideszes parlamenti képviselő mentelmi jogának felfüggesztését javasolja az Országgyűlés mentelmi bizottsága - mondta el a testület kereszténydemokrata elnöke.
A kormánypárti politikus ittas vezetés miatti közvádas ügyében a testület egyhangúlag döntött úgy, hogy javasolják a mentelmi jog felfüggesztését - mondta Rubovszky György a bizottság zárt ülése után.
Tilki Attila még februárban szenvedett autóbalesetet ittasan. A politikus akkor azt közölte, hogy február 9-én reggel az M30-as autópályán, csúszós úttesten ütközött a szalagkorlátnak, a balesetben senki nem sérült meg. Tilki Attila ezután maga értesítette a rendőrséget, és - mentelmi jogáról azonnal lemondva - vállalta az alkoholszonda megfújását, majd a vérvételt, amely alkoholfogyasztást jelzett. A politikus jelezte, vállalja a történtek jogi következményeit.
A mentelmi bizottság három magánvádas ügyet is tárgyalt keddi ülésén. Szanyi Tibor szocialista és Staudt Gábor jobbikos országgyűlési képviselők ügyében egyhangúlag, Pócs János fideszes politikus esetében 6:1 arányban azt javasolják, hogy az Országgyűlés ne függessze fel a mentelmi jogot.
A külföldi tőkebefektetések engedélyezési rendszere Magyarországon indokolatlanul szigorú, a kormány minden ügylet minden részletére rá akar látni.
Kényes téma lett a kormány számára, hogy mennyit költenek adófizetői pénzekből a védett személyek hivatalos külföldi útjaira. A jövőben öt évig rejtve maradhat az is, hogy mennyit költöttek Sulyok Tamás államfő vagy a legfőbb ügyész látogatásaira.
4,6 százalékra gyorsult az infláció. Legnagyobb mértékben a háztartási energia, azon belül a vezetékes gáz drágult.
Új eszközöket kaphat a rendőrség a rendzavarók távoltartására.
Különösebb hírverés nélkül alakítja át drasztikusan a kártyakínálatát több magyarországi bank.
A politikus azt mondja, ők nem elemezgetni akarják a politikát, hanem értékek mentén építenének közösséget.