A Tárki a kilencvenes évek eleje óta évi rendszerességgel vizsgálja a magyar társadalom külföldiekkel, ezen belül is a menedékkérőkkel kapcsolatos attitűdjét.
Az így halmozódó idegenellenesség-adatsorunk idei hullámából kiderül, hogy tavalyhoz illetve az elmúlt évekhez képest nőtt a nyíltan idegenellenesek aránya és ezzel párhuzamosan csökkent azoké, akik mérlegelnék, hogy milyen nemzetiségű menedékkérőt kellene beengedni az országba.
Túry Gergely
Idén márciusban a felnőtt lakosság 40 százaléka választotta az idegenellenesnek tekinthető állítást, tehát, hogy az országba menedékkérő be ne tehesse a lábát, szemben az elmúlt öt évben tapasztalt 29-32 százalék között mozgó aránnyal.
Idén a megkérdezettek 11 százaléka tekinthető idegenbarátnak: ők azok, akik szerint minden menedékkérőt be kell fogadni. A többség (a megkérdezettek 49 százaléka) mérlegelné a menedék nyújtásának, illetve megtagadásának kérdését; e csoport aránya az utóbbi öt évben 60 százalék körül mozgott.
Az idegenellenesség mértéke a kezdeti gyors növekedés (1992-1995) után előbb ingadozott (1996-1998, 1999-2001), majd 2002 óta 2011-ig kisebb ingadozások mellett (24-33 százalék között) meglehetősen stabil volt. A 2012-es eredmény a reálpolitikusi (mérlegelő) gondolkodás eddig nem tapasztalt alacsony mértékéről tanúskodik, és ami ezzel jár, a nyílt idegenellenesség idén újra 1995-höz és 2001-hoz hasonlóan magas értéket mutat.
Ha megvizsgáljuk, hogy mely társadalmi csoportok körében magasabb az átlagosnál a nyíltan idegenellenesek aránya, akkor azt találjuk, hogy az átlagnál (40 százaléknál) nagyobb idegenellenesség jellemzi a „kívülálló-kiszoruló” társadalmi csoportokat (nem szavaz, külföldi munkát tervez), illetve a „veszteseket” (alacsony iskolai végzettség, munkanélküliség, közüzemi díjhátraléka van, a lakástulajdon hiánya), továbbá a romákat (akik mindkét előző csoportba illenek), valamint a Jobbik szavazóit és a közép-dunántúliakat.
