Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Folytatta a meghallgatásokat a Volánbusz Zrt. 2003-ban megalkotott reorganizációs programjának végrehajtását vizsgáló országgyűlési bizottság szerdán.
Sebestény Enikő, a Volánbusz Zrt. egykori ügyviteli igazgatója hangsúlyozta: 2003-ban a tulajdonos kérésére dolgozták ki a reorganizációs programot, majd az intézkedési terveket abból a célból, hogy a működés hatékonyságát, a szolgáltatás színvonalát növeljék.
Az egykori ügyviteli igazgató kifejtette: a Volánbusz bevétele nem fedezte az utaskiszolgálás színvonalának emeléséhez szükséges kiadásokat, kedvezőtlenül hatott a cég tevékenységére az ágazati bérmegállapodás, továbbá a tarifaemelés a ráfordítás növekedése alatt maradt. Az eszközállomány romlott, például a gépjárművek 50 százaléka 15 év feletti volt abban az időben. Beavatkozás nélkül a cég versenyképessége csökkent volna, a közszolgáltatás az egyéni közlekedéssel szemben veszített volna. A reorganizációs intézkedések révén az árbevételt növelni, a ráfordítást csökkenteni tudták - emelte ki Sebestyén Enikő.
Képviselői kérdésre válaszolva Sebestény Enikő közölte: az intézkedéseket, köztük az ingatlanok becslését, az értékesítést, az alvállalkozók bevonását nyílt pályázat útján valósította meg a cég, a folyamat során a különböző bizottságokba az illetékes szakterületeket is bevonták. A volt ügyviteli igazgató képviselői kérdésre válaszolva elmondta: a reorganizációs programot szakmai alapon valósították meg, a szerződéseket jogi és ügyvédi iroda készítette, ő nem tárgyalt a vevőkkel.
Laukó Mária, a Volánbusz Zrt. korábbi stratégiai igazgatója, jelenlegi ügyviteli igazgatója kiemelte: a reorganizációs program munkába állásakor a Volánbusznál már adott volt, a végrehajtás során a különböző tájékoztatók készítése volt a feladata, nem hozzá tartozott a pályáztatás. Meghallgatásakor Laukó Mária hangsúlyozta: úgy látja, hogy szakmailag jó munkát végeztek, a reorganizációs program elemei most is tudnak hatékonyan működni, például az alvállalkozók bevonása a járatok üzemeltetésében.
Kérdésre válaszolva Laukó Mária közölte: az alvállalkozók azért tudnak hatékonyabban dolgozni, mert alacsonyabbak a költségeik, például munkaerő esetén. A bizottság meghallgatta a Volánbusz ingatlanjainak értékesítésében értékbecslőként és értékesítőként közreműködő American Appraisal Magyarország Kft. képviselőjét is.
Jakab Ágoston, az American Appraisal Magyarország Kft. ügyvezetője visszautasította, hogy cégük off-shore társaság lenne, hiszen tulajdonosaik neve ismert, a társaságot 1896-ban jegyezték be, 22 éve működnek Magyarországon, több nagyvállalatnak dolgoznak.
A kft. ügyvezetője hangsúlyozta, hogy egyedül a Szabolcs utcai telephely esetében vállaltak értékesítést az értékbecslés mellett, a többi helyen értékbecslőként vannak jelen. A Szabolcs utcai ingatlannal kapcsolatban megjegyezte, a terület környezetszennyezés miatt rekultiválandó, és az épületeket bontandó területként kezelték. A különböző előterjesztéseiket a pályázatra jelentkezők anyagai alapján készítették. Arra a képviselői kérdésre, hogyan került az adásvételi szerződésre a Wallis fejléce, nem tudtak választ adni.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.