Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Az új adók helyett a munkahelyteremtésre és a gazdasági növekedésre kellene a kormánynak koncentrálnia - hangsúlyozta Mesterházy Attila, a szocialista párt elnöke Kecskeméten tartott sajtótájékoztatóján kedden.
"Ha egy mondatban kellene jellemeznem az Orbán-kormány két évét, akkor azt mondanám, hogy növekvő munkanélküliség, növekvő szegénység, gazdasági recesszió és egy szétvert jogállam" - fogalmazott a szocialista politikus. Mesterházy Attila szerint az emberek pontosan látják, hogy a jelenlegi kormány rossz irányba viszi az országot, ezért várnák a szocialista párttól az alternatív programot, az alternatív megoldásokat.
A politikus hangsúlyozta: "ez a helyzetfelismerés vezetett bennünket ahhoz, hogy ilyen korán kezdjünk programot fogalmazni, ez lett az Ajánlat Magyarországért program". A frakcióvezető elmondta: a programnak két további "elágazása lesz", az egyik a Kelet-Magyarországért program, melyet már bemutattak, valamint a következő hónapban elkészülő Budapest program.
A szocialista pártelnök utalt arra, hogy a Kelet-Magyarország programot abban a hét megyében írták, ahol hasonló problémák vannak, így a szakértők a problémákra "helyben helyesnek tartott válaszokat adtak". Az országos programot "civil szervezetekkel, szakszervezetekkel való konzultáció előzte meg" - mondta Mesterházy Attila, hozzátéve, hogy 2013. március 15-e körül várható a program végleges változata.
Elérendő célként jelölte meg a szocialista párt első embere, hogy "minden családban minimum egy kereső ember legyen, aki tisztes bérért tud dolgozni", mert ha ezt sikerül elérni, akkor "nagyon sok egyéb társadalmi probléma már nem is jelentkezik". Mesterházy Attila úgy fogalmazott, a kormány láthatóan hazug módon hivatkozik arra, hogy nincs pénz.
Emlékeztetett arra, hogy mintegy 330 milliárd forintot találtak a költségvetésben, "amit vagy felesleges beruházásokra, vagy presztízs-, luxus beruházásokra" fordít a kormány. Mesterházy Attila szerint a miniszterelnöknek a focistadionok építése fontosabb, mint az egészségügyben dolgozók, vagy éppen a pedagógusok bérrendezése.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.