szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A lakásbiztosításban piacvezető Aegon biztosítónál 250 millió, a Generalinál pedig közel százmillió forintra tehetők az utóbbi napok viharkárai - közölték a biztosítók az MTI-vel.

Az Aegon Biztosítóhoz 2 800 meteorológiai kárbejelentés érkezett, az ügyfelek által becsült kárösszeg meghaladja a 250 millió forintot. A hét végi vihar után csak hétfőn több mint 750 bejelentést tettek az ügyfelek - áll a biztosító közleményében.

A legtöbb bejelentés három megyéből érkezett: Baranyából 439, Pest megyéből 388, Bács megyéből pedig 370 kárbejelentést regisztrált az Aegon call centere. A károk legnagyobb részét a viharos szél okozta, de érkeztek villámcsapással, felhőszakadással, jégveréssel kapcsolatos bejelentések is. 

A Generali Biztosító munkatársai kedd reggelig összesen 868 kárbejelentést regisztráltak, melyek összértéke megközelíti a 90 millió forintot. A leginkább érintett területeken - Baja, Pécs, Debrecen és Budapest - ötszörösére nőtt a bejelentések száma az ebben az időszakban megszokottakhoz képest.

A villám okozta károkkal kapcsolatos bejelentések voltak a leggyakoribbak, az esetek közel felét tették ki, összesen 42 milliós kárral. Második helyen a viharok (31 százalék, 19,5 millió forint), harmadik helyen pedig a jégeső (20 százalék, 21,7 millió forint) által okozott károk állnak.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!