A Samsung idei legnagyobb durranásai: új telefonok és órák is jöttek, figyelemreméltóan vékony lett a Fold7
Három új telefonnal és három új okosórával állt elő idén nyári Samsung Unpacked eseményén a legnagyobb androidos gyártó.
Megtalálták a bátai Duna-holtágban csütörtökön elmerült fiú holttestét - közölte a Tolna megyei katasztrófavédelmi szóvivő pénteken.
Boros Brigitta elmondta: a 16 éves bátai fiút a mohácsi, a bajai és a bátaszéki tűzoltók is keresték, végül a Baranya Speciális Mentők Egyesület önkéntes búvárai találtak rá pénteken hajnali egy órakor.
A fiú fürödni indult a Duna-holtágra, elmerülését csütörtök délután jelentették a katasztrófavédelemnek. Holttestét több mint nyolcórás kutatás után találták meg - tette hozzá a szóvivő.
Három új telefonnal és három új okosórával állt elő idén nyári Samsung Unpacked eseményén a legnagyobb androidos gyártó.
A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.
Kiara Lord posztolt egy szelfit.
Kvízjátékunk egyszerű: a négy megadott névből három a képzelet szüleménye, egy pedig valóban létezik. De vajon melyik?
Ez az első alkalom, hogy egy nemzetközi törvényszék kimondta, hogy Moszkva megsértette a nemzetközi jogszabályokat Ukrajnában.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?
Az 51 éves brit szakember húsz éven át dolgozott a Red Bullnál.
Nemcsak kegyeleti célból, hanem a kíváncsiskodók miatti torlódások megelőzésére is.