szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Még a taxisokat is ellenőrizték a rendőrök szombat este. A pécsi lapok szerint a gyilkos közveszélyes lehet, ezért vadászboltokból szinte eltűntek a riasztófegyverek, a gáz- és paprikaspray-k.

Közúti ellenőrzéseket tartanak a rendőrök Pécsen – írja a PécsMa.hu. A portál értesülése szerint szombat este a taxisokat is kipakoltatták a rendőrök.

A HírTV helyszíni tudósítója szerint hajnalig tartott annak a férfinak a kihallgatása a pécsi rendőrségen, akinek információi lehetnek Bándy Kata gyilkosáról. A televíziót szombat este fél kilenc körül megkereste egy férfi, aki elmondta, hogy a rendőrségi jellemleírás alapján felismerte a feltételezett gyilkost és közölte azt is, hogy tanúvallomást szeretne tenni a rendőrségen. A férfi elmondta: az egész családja nagyon fél, nem szeretné felfedni a kilétét, de szeretnének segíteni.

A Bama.hu úgy tudja, hogy az egyik tévé riportere ezt követően értesítette a rendőröket, akik elvitték kihallgatásra a tanút. A kihallgatás több órán keresztül, vasárnap hajnalig tartott. A hírportál értesülése szerint egy másik férfi arról számolt be a rendőröknek, hogy két esztendeje abban a városrészben, ahol Bándy Kata eltűnt, meg akart valaki erőszakolni egy nőt, ám a tettest megzavarták, s elmenekült. A városrészben lakók szerint már többször előfordult, hogy nőket zaklattak a környéken.

A PécsMa.hu szombaton a rendőrség munkáját jól ismerő informátorukra hivatkozva azt írta: a nő gyilkosa közveszélyes lehet és szinte biztos, hogy a nyomozók azt feltételezik, fegyvere van, amelyet használna is. A lap informátora azt mondja, ezért van több száz rendőr a pécsi utcákon, mert elképzelhető tűzharc egy esetleges elfogás során. Szerinte a kettő-négy fős csapatokban sétálgató és járőröző zsaruk nem feltétlenül Bándy Kata gyilkosát keresik, hanem a pécsiek biztonságát próbálják megóvni.

A pécsi vadászboltokból szinte eltűntek a riasztófegyverek, a gáz- és paprikaspray-k. A bolti eladók szerint az utóbbi napokban rohamozták meg őket, feltehetően a tragikus eset miatt. Azt mondják, jövő héten tudnak új árukészletet rendelni.

A rendőrségen továbbra is teljes hírzárlat van érvényben, a nyomozásról semmilyen tájékoztatást nem adnak.

További híreinket a témában a linkre kattintva érhetik el. 

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!