szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Csaknem fél évet csúszik a Zalaegerszegtől a Balaton, illetve a főváros irányába haladó 76-os főút átadása - írta csütörtöki számában a Zalai Hírlap.

A főutat várhatóan decemberben helyezik forgalomba. A kivitelezés jelenleg 87 százalékos készültségi szinten áll - közölte a napilappal Loppert Dániel, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF Zrt.) kommunikációs vezetője.

A beruházó NIF Zrt. tavasszal még azt közölte a napilappal, hogy a főutat idén szeptemberben átadják, Loppert Dániel mostani tájékoztatása szerint viszont "régészeti akadályoztatások" miatt várhatóan csak az év végén helyezik forgalomba a főutat.

Straub Péter, a Zala Megyei Múzeumok Igazgatóságának régész-osztályvezetője a Zalai Hírlapnak azt nyilatkozta, hogy a késlekedést nem a régészek okozzák. Minden lelőhelyen határidőre befejezték a munkát és átadták a helyszíneket.

A 85 százalékos uniós támogatással, nettó 4,58 milliárd forint összköltségből épülő 76-os főutat eredetileg 2011 novemberében adták volna át, de már 2010 októberében - a csapadékos nyárra és a művelési ágak kiváltásának elhúzódására hivatkozva - a határidő módosítását kérte a fővállalkozó.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!