szerző:
MTI

A kereki Horthy Miklós-szobor piros festékkel való leöntésért kisebb kárt okozó rongálás vétsége miatt emelt vádat a Siófoki Városi Ügyészség az elkövető szentendrei ügyvéddel szemben, pénzbüntetés kiszabását indítványozva a 100 ezer forintos kárért - közölte Fekete Róbert, a Somogy Megyei Főügyészség ügyésze.

A Somogy megyei Kereki önkormányzat képviselő-testülete október 25-i ülésén döntött arról, hogy egyik terét Horthy Miklósról nevezi el, majd egy későbbi ülésén hozzájárult ahhoz, hogy a tér névadójáról egy három méternél nem magasabb, fából készült szobrot állítson az egyik helyi lakos.

A szobrot állító sértett megbízásából faragták ki egy 185 centiméter magas és 60-80 centiméter átmérőjű fából Horthy Miklós életnagyságú alakját. A műalkotásnak, műemléknek nem minősülő szobrot idén május 13-án avatták fel. Előtte a vádlott a Facebookon nyilatkozatot tett közzé, hogy ha felállítják Kerekiben a Horthy-szobrot, akkor ő vörös festékkel le fogja önteni.

Az ügyészség közlése szerint a vádlott május 15-én éjfél körül megjelent Kerekiben, és mivel elítélte Horthy Miklós kormányzóként kifejtett tevékenységét, illetve történelmi szerepét, a szobrot vörös színű zománcfestékkel, valamint barna színű alapozó festékkel leöntötte és ecsettel bekente.

A szobor felületének döntő hányadát, továbbá a szobor alatt lévő homokkő talpazat egy részét is érintette a rongálás, ennek következtében az alkotás értéke csökkent, esztétikai megjelenése romlott. A vádlott két lapot is akasztott a szoborra "Tömeggyilkos" és "Háborús bűnös" felirattal. 

Az ügyészség megállapítása szerint a szobor megrongálásával 100 499 forintnyi meg nem térült kár keletkezett, emiatt a vádiratban pénzbüntetés kiszabását indítványozta. A vádlott szentendrei ügyvéd, Dániel Péter a Facebook-oldalán fotókkal bizonyította, hogy ő rongálta meg a kereki szobrot.

Állj mellénk!

Köszönjük a több mint 4000 tagnak és támogatónak, akik idáig
45 millió forinttal segítették munkánkat.
Ha neked is fontos a minőségi újságírás, csatlakozz!
Egy napja bejegyzett, MSZP-s tulajdonú kft.-től rendelt 35 millióért elemzéseket az MSZP

Egy napja bejegyzett, MSZP-s tulajdonú kft.-től rendelt 35 millióért elemzéseket az MSZP

395 katolikus papot és diakónust vádolnak szexuális zaklatással Illinois államban

395 katolikus papot és diakónust vádolnak szexuális zaklatással Illinois államban

3D-nyomtatott fegyverei lehettek a szerbiai magyar bérgyilkosnak

3D-nyomtatott fegyverei lehettek a szerbiai magyar bérgyilkosnak

Újabb fogolyszökés Budapesten

Újabb fogolyszökés Budapesten

Több mint 50 második világháborús robbanótestet találtak a Városligetben

Több mint 50 második világháborús robbanótestet találtak a Városligetben

Így számoljunk le a halogatással. Most!

Így számoljunk le a halogatással. Most!