Sokba lesz nekünk Orbánék választási osztogatása
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány, ezúttal sem mérlegelve azok költségvetési következményeit.
Tovább húzódhat a HIV-fertőzés okozásával vádolt férfi ügye, miután egyik volt partnernője második gyermekét várja - számolt be a Blikk.
Újra várandós az a nő, aki egyike volt a HIV-fertőzés okozásával vádolt férfi, K. Zoltán partnereinek. A nő korábban mesterséges megtermékenyítéssel szült már gyereket - írja a Blikk.
A lap szerint az asszony, aki korábban azt gondolta, a HIV-fertőzés miatt nem lehet gyereke, vidékre költözött, s most ismét mesterséges megtermékenyítés eredményeként lesz anya.
Az első magyar AIDS-per évek óta zajlik, mert a bíróságok eddig nem tudták eldönteni, K. Zoltán szándékosan okozott-e egészségkárosodást a nőknek. Gabriella vallomása kulcsfontosságú lehet a perben, a zárt tárgyalás azonban a Blikk szerint a terhesség miatt ismét elhúzódhat, HIV-fertőzés esetén az új élet kihordása ugyanis veszélyekkel járhat.
K. Zoltánt, aki a vád szerint két partnernőjét is megfertőzte HIV vírussal, a Budai Központi Kerületi Bíróság 2010. június 8-án született első fokú ítéletével felmentette a súlyos egészségromlást okozó testi sértés bűntettének kísérlete miatt emelt vád alól. Az első fokú ítélet szerint kétséget kizáróan bebizonyosodott ugyan, hogy a két sértett HIV-fertőzött lett, de azt nem sikerült bizonyítania a vádnak, hogy ezt a fertőzöttséget a vádlott okozta, és azt sem, hogy szándékosan fertőzte volna meg őket. A tárgyalást nemrég harmadszor kezdték újra.
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány, ezúttal sem mérlegelve azok költségvetési következményeit.
Magyar Péter felemelkedése önmagában csak az egyik oka annak, hogy a miniszterelnök alatt szemlátomást inog a szék.
A legnagyobb orosz aranybányászati cég is Konsztantyin Sztrukové volt.
A miniszterelnök lánya szerint gyerekei magánéletét állítják célkeresztbe.
A tervet Magyarországra szabták.
Azt még nem tudni pontosan, mi célból.
A fiú fiatalabb testvéreivel játszott, akik magára hagyták, ekkor történt a baj.
Úgy tudni, az Aeroflot Minszkből Moszkvába tartó járatát lőtték meg.