Magyar Ezüst Érdemkeresztet kapott többek között Lakatos Vilmos előadóművész, a Mátyás Pince Étterem zenekarvezetője, Magyar Bronz Érdemkeresztet vehetett át mások mellett Banda Ádám hegedűművész.
A Magyar Érdemrend lovagkeresztjét Elek Dóra, a Baltazár Színház rendezője, művészeti vezetője és Érdi Tamás zongoraművész is megkapta, csakúgy, mint Pataky Attila előadóművész, szövegíró, az EDDA Művek énekese, frontembere, Nyerges Attila, az Ismerős Arcok Zenekar szövegírója, énekese, valamint Perjés Klára, az MTVA Kossuth Rádió Vasárnapi Újság, az Arcvonások és a Történet hangszerelve műsorok vezető szerkesztője.
A Magyar Érdemrend tisztikeresztjét többek között dr. Hargitay András olimpiai bronzérmes világ- és Európa-bajnok úszó, a Budapesti Állatkórház szakmai igazgatója, állatorvosa, dr. Lányi András író, filozófus, filmrendező, az ELTE Társadalomtudományi Kar egyetemi docense, dr. Oberländer Baruch Bernard rabbi, a Budapesti Jesiva - Zsidó Tudományok Főiskolája Rabbiképző Szak főigazgatója, Failoni Donatella zongoraművész, a Magyar Állami Operaház volt művészeti főtitkára és Révész Sándor előadóművész vehette át.