szerző:
MTI

A miniszterelnök-helyettes hétfőn tárgyalt a Szent István ünnepére hivatalos látogatásra Budapestre érkezett III. Teophilos jeruzsálemi ortodox patriarchával.

A megbeszélésük után tartott közös sajtótájékoztatójukon Semjén Zsolt emlékeztetett arra, hogy a Magyarország és a Szentföld közötti kapcsolatok egyidősek a keresztény magyar állammal, hiszen Szent István a koronázása után zarándokházat hozott létre Jeruzsálemben. Felidézte azt is, hogy szimbolikus összeggel Magyarország elsőként járult hozzá a betlehemi Születés temploma felújításához, ami azt mutatja - mondta -, hogy az ország nem feledi keresztény gyökereit és azt, hogy "az örömhír honnan érkezett Magyarországra".

Semjén emlékeztetett, több testvérvárosi kapcsolat alakult ki Magyarország és a Szentföld között, ilyen Betlehem és Kalocsa együttműködése, illetve most kötik meg Jerikó és Eger között a testvérvárosi kapcsolatot. Arra is kitért, hogy megállapodtak abban, több diákot fogad a magyar felsőoktatás a Szentföldről.

A miniszterelnök-helyettes arról is beszélt, hogy III. Teophilos érkezése beleillik a magas rangú egyházi vezetők korábbi látogatásainak sorába. Kifejtette, a patriarcha találkozott Áder János államfővel, tárgyal Orbán Viktor miniszterelnökkel, majd részt vesz a szentmisén és a Szent Jobb-körmeneten a Szent István-bazilikában.

III. Teophilos hangsúlyozta, nagyon fontos a keresztények jelenléte a Szentföldön és a Közel-Keleten, és mindent meg kell tenni azért, hogy továbbra is a térségben maradjanak. Jeruzsálem hitéleti központ, "mindannyiunk földje" - hangoztatta. Kiemelte, ugyanakkor politikai konfliktus központja is, és a keresztényeknek segíteniük kell a politikusokat, hogy kiutat találjanak ebből a helyzetből. "Nemcsak kenyérrel él az ember" - hangsúlyozta, hozzáfűzve: Jeruzsálemben lelki táplálékot adnak mindenkinek, aki elzarándokol a városba. A patriarcha megjegyezte: Szent István nemcsak a magyarok vezetője volt, hanem az egyház egyik fontos szentje is.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Három gyerek is van a szajoli lovasbaleset sérültjei között

Három gyerek is van a szajoli lovasbaleset sérültjei között

Csoda Cincinattiban: nem Federer vagy Djokovics nyert

Csoda Cincinattiban: nem Federer vagy Djokovics nyert

István, a király rockopera-versenyt írnak ki az iskolásoknak

István, a király rockopera-versenyt írnak ki az iskolásoknak

20 milliós lopott Audit kapcsoltak le Röszkénél

20 milliós lopott Audit kapcsoltak le Röszkénél

A műanyagokba halt bele Mariam, a tavasszal megmentett dugong

A műanyagokba halt bele Mariam, a tavasszal megmentett dugong

Két barlangász rekedt a Lengyel-Tátra legmélyebb barlangjában

Két barlangász rekedt a Lengyel-Tátra legmélyebb barlangjában