szerző:
MTI / hvg.hu

A vasárnapi szélsőjobbos demonstráció után erős a rendőri készültség Cegléden. A polgármester jobbikos bajkeverésre gyanakszik, a Jobbik fenyegetőzik, az LMP és a baloldali pártok a szélsőjobb és a belügy felelősségét firtatják.

Vasárnap este több százan gyűltek össze Cegléd külterületének néhány utcájában, többek között a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület tagjai, illetve szimpatizánsai. A környék romák lakta házait mintegy 70-80 rendőr zárta el az összegyűltektől. A demostráció éjjel véget ért, atrocitás nem történt. Az este folyamán különféle rémhírek terjedtek lövöldözésről, a szélsőjobbosok és az ellenük vonuló cigányok számáról. Szélsőséges portálok "országos mozgósítást" hirdettek, ennek ellenére a komolyabb összetűzés elmaradt. Ugyanakkor a felvonulók ígérték, hogy visszatérnek.

A konfliktus előzményeiről szólva az összegyűltek az MTI munkatársának azt mondták: az utóbbi időben megszaporodott - szerintük romák által elkövetett - lopások miatt kérték az Új Magyar Gárda segítségét. Állításuk szerint szombat este "rendfenntartó sétára" indultak a Kékkő utca térségében, amikor mintegy 80, kerti szerszámokkal, kardokkal és egyéb szúró-, illetve vágóeszközzel felfegyverkezett roma rontott rá a 15-20 "járőrözőre".

A polgármester szerint a szélsőjobb csinálja a balhét

Hétfő hajnalban tíz roma szervezet közös állásfoglalásban ítélte el a Cegléden kialakult helyzetet. Azt írták: a cigány családok egy része rokonaihoz menekült és retteg. A cigány szervezetek képviselői feljelentést tettek apartheid bűncselekmény elkövetése miatt. Arra kérik a cigányokat, hogy "minden körülmények között őrizzék meg higgadtságukat és nyugalmukat, ne engedjenek a provokációnak".

Rendőrök és szélsőjobbosok: odautaztak "rendet tenni"
©

A rendőrség tájékoztatása szerint szombat este érkezett bejelentés, hogy egy 20-30 fős csoport Cegléd belterületén hangoskodással, félelemkeltő módon zavarja a helyiek nyugalmát. A rendőrök nem találták a helyszínen a bejelentésekben szereplő csoport tagjait. Az eset kapcsán csoportos garázdaság miatt indítottak eljárást ismeretlen tettesek ellen. A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság közlése szerint továbbra is jelentős rendőri jelenlétre kell számítani a városban, ezt tapasztalta hétfőn a helyszínen az MTI tudósítója is.

Földi László, a város kormánypárti polgármestere hétfőn azt mondta: körülbelül három hete elterjedt egy hír, miszerint ő negyven roma családot akar beköltöztetni a vegyes lakosságú külvárosba. Ezt az álinformációt fújhatták fel egyesek, de az is lehet, hogy a magyar-roma összefogást jelképező, a Szűcs-telepen felavatott pihenőpark, illetve az ott felállított kereszt "csípi" egyesek szemét. A településvezető szerint "nem akkora a gond Cegléden, mint amekkorára felfújták". Hangsúlyozta: a kifogásolható életvitelt folytató városlakókat csakis a jogszabályok betartásával lehet a helyes útra terelni.

Kunhalmi Ágnes és Teleki László, az MSZP elnökségi tagjai közös közleményükben elfogadhatatlannak nevezték a Cegléden történteket. Kiemelték: pártjuk elítéli a szélsőjobbos csoportoknak a város külterületi utcáiban való félelemkeltő megjelenését. "Elítéljük és elutasítjuk azt a szélsőséges szándékot, amely megbélyegezni, kirekeszteni, eltüntetni akarja a magyar cigányságot, hazánk legnagyobb kisebbségét" - írták. Szerintük a "szélsőjobbosok akciózása", félelemkeltő gyűlölködése nemcsak a gyűlölet aktuális célpontjait sérti, hanem minden magyar állampolgárt. Hozzátették: a gyűlöletkeltés megakadályozása, legyőzése minden magyar ember közös érdeke.

A pártok hozták a kötelezőt

A Jobbik ugyanakkor köszönetét fejezte ki - ahogy fogalmaztak - a ceglédi összefogásért. Szerintük ismét "bebizonyosodott, hogy nem csak a cigánybűnözők által elkövetett kiemelt bűncselekmények, a gyilkosságok, a rablások, a nők sérelmére elkövetett szexuális támadások képesek a közbiztonság védelme érdekében egy táborban egyesíteni a különböző nemzeti szervezeteket, hanem a hétköznapokban tömegesen elkövetett, a magyarság életét mind gyakrabban ellehetetlenítő bűncselekmények is". Hozzátették: ha a rendőrség nem képes eleget tenni a feladatának, akkor a magyarság önvédelmi szerveződései a társadalom természetes immunreakciójaként hathatós választ fognak adni a bűnözés kihívásaira.

Az LMP elítélő közleményt adott ki, Csiba Katalin szóvivő és Szabó Tímea, az Országgyűlés emberi jogi bizottságának alelnöke azt írták: pártjuk választ vár Pintér Sándor belügyminisztertől arra, "meddig kívánja még tehetetlenül szemlélni, hogy önjelölt félkatonai szervezetek megfélemlítő demonstrációkat tartanak vidéken". Felhívták a figyelmet arra, hogy a rend fenntartása, valamint a bűncselekmények felderítése és megelőzése kizárólag a rendőrség feladata, nem pedig pártoké vagy a mellettük egyenruhában masírozó szervezeteké.

A Demokratikus Koalíció felszólította a miniszterelnököt, hogy emelje fel szavát a cigányellenes gyűlölködéssel, a szélsőjobboldali zavarkeltéssel, "az egyre erősödő újfasiszta eszmékkel szemben". Közleményükben azt írták: a párt határozottan és mély megvetéssel ítéli el, hogy "ma ebben az országban, egy parlamenti párt támogatásával nyílt, leplezetlen és szervezett gyűlöletkeltés folyik roma honfitársaink ellen".

A Pest Megyei Roma Szervezet aggodalmát fejezte ki a történtek miatt, mint írták, meggyőződésük, hogy illegitim szervezetek a társadalmi békés egymás mellett élés felszámolására törekszenek, azok az anarchiát önmaguk politikai tőkéjük kovácsolására igyekeznek fordítani.

A ceglédi demonstrációról szóló híreinket az alábbi linkre kattintva olvashatják.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
hvg.hu Itthon

Cegléd: "Gyilkosságra, házfelgyújtásra számítok"

Két nappal a vasárnapi szélsőjobbos demonstráció után sem csitul a feszültség Cegléden. A Jobbikhoz közeli gárdisták erődemonstrációt tartottak a település - főként cigányok lakta - utcáin, s csak az időközben kiérkező rendőröknek köszönhető, hogy senki sem sérült meg. A történésekre mindenki máshogy emlékszik. Videoriport.

MTI/hvg.hu Itthon

Elmaradt a pogrom Cegléden

A terjengő hírekkel szemben jóval kevesebben gyűltek össze szélsőségesek Cegléden vasárnap este. A helyi cigányok elleni demonstráció éjjel véget ért, de azt ígérték, folytatják.

MTI / hvg.hu Itthon

Továbbra is erős a rendőri készültség Cegléden

A vasárnapi szélsőjobbos demonstráció után erős a rendőri készültség Cegléden. A polgármester jobbikos bajkeverésre gyanakszik, a Jobbik fenyegetőzik, az LMP és a baloldali pártok a szélsőjobb és a belügy felelősségét firtatják.

Leszállítottak 18 brit férfit egy izraeli repülőről, mert az egyikük bombával fenyegetőzött

Leszállítottak 18 brit férfit egy izraeli repülőről, mert az egyikük bombával fenyegetőzött

Egyre többen vesznek fel hitelt új lakásra

Egyre többen vesznek fel hitelt új lakásra

Eltörlik a vámokat az EU és Vietnam között

Eltörlik a vámokat az EU és Vietnam között

Nem zavarják a kormányt az UNESCO kritikái, folytatják az építkezéseket

Nem zavarják a kormányt az UNESCO kritikái, folytatják az építkezéseket

Tízcsapos guruló söröző lett ez az öreg tűzoltóautó

Tízcsapos guruló söröző lett ez az öreg tűzoltóautó

A Real Madrid száműzöttjei bőven erősebb kezdőt alkotnának, mint az európai csapatok többsége

A Real Madrid száműzöttjei bőven erősebb kezdőt alkotnának, mint az európai csapatok többsége