Nyíkos Tamás főhadnagy elmondta: a két szerb állampolgár éjjellátó készülék segítségével, gyalogosan segítette átjutni a fiatal férfiakból álló csoportot a határon. A szerb állampolgárok ellen embercsempészés bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás. A szóvivő tájékoztatása szerint az őrizetbe vett embercsempészek a bűncselekmény elkövetését elismerték. A pakisztáni állampolgárok kiutasítást előkészítő őrizetbe kerültek.
Szerb embercsempészek, pakisztáni menekültek - ez történt Kelebián
Nyolc pakisztáni állampolgárt és a csoport zöld határon át Magyarországra jutását segítő két szerb embercsempészt fogtak el a határrendészek szombaton hajnalban Kelebia közelében - közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-vel.

Die Welt-kommentár: Ennek az EU-nak vége
„Ehhez hasonló kihallgatásokat látott már a magyar történelem” – itt van Karácsony Gergely nyilatkozata, amit a rendőrségen tett
Megható, miről posztolt utoljára Kathi Béla
Meghalt Kathi Béla világbajnok testépítő
Magyarországon több bankadót fizet az Erste, mint a többi országban összesen, de van, amiben a magyar piac a legjobb
Ötpárti parlamentet jósol és stabil Tisza-előnyt mér a Republikon friss kutatása
Készülhetünk a dugókra: egy hónapig lezárások lesznek az M0-son Törökbálintnál
A Mohu csökkenteni akarja a palackdíjakat a nagy boltoknál
„A lakásvásárlás mindenkinek drágább lesz” – több sebből vérzik az Otthon Start a rászorulókat segítő szervezet szerint
Mit titkolhatnak Lázárék, hogy semmit sem árulnak el a kastélyosztogatásról?
Marabu Féknyúz: Hálátlan fiatalok
Nem jön az EU-pénz, alternatív forrásokat keres a MÁV-nak Mr. Oroszország
Újabb testre szabott rendelettel segíti a kormány Rahimkulovék XIII. kerületi ingatlanfejlesztését
Dopeman üzent a digitális fideszeseknek: Tartsuk békében a közéletet, namaste!
Itt a 7-es számú digitális polgár. Vétel.