Sikkasztás miatt felfüggesztett börtönt kapott Taszár polgármestere

Folytatólagosan, nagyobb értékre elkövetett sikkasztás miatt nem jogerősen 10 hónap - egy évre felfüggesztett - börtönbüntetésre ítélte Taszár polgármesterét szerdán a Kaposvári Városi Bíróság. Pataki Sándor (független) a bíróságtól előzetes mentesítést kapott, így nem kell lemondania a somogyi település élén betöltött tisztségéről.

  • MTI MTI
Sikkasztás miatt felfüggesztett börtönt kapott Taszár polgármestere

A bíróság - elfogadva a vádhatóság álláspontját - azért mondta ki a községvezető bűnösségét, mert az önkormányzat tulajdonába 2008 októberében ingyenesen adott laktanyából 2009-ben 361 ezer forint értékben adott el az önkormányzat olyan, a Honvédelmi Minisztérium vagyonkezelésében lévő, az önkormányzat őrzésére bízott eszközöket - lemezszekrényeket és működésképtelen faipari gépeket -, amelyekre nem volt felhatalmazása. 

A jelenleg harmadik ciklusát töltő 44 éves polgármester az utolsó szó jogán azt mondta: nem követett el bűncselekményt. Azzal érvelt, hogy ő csupán végrehajtója volt a képviselő-testület határozatának. Erre azonban - miként az ítélet indoklásában a bíró kifejtette - nem hivatkozhat, mert ő felelős a gazdálkodás törvényességéért.

A polgármester szerint a laktanya átadásakor külön kérése volt a Honvédelmi Minisztériumnak, hogy "kezdjen valamit" a használaton kívüli berendezésekkel, amelyeket a honvédség azért hagyott ott, mert túl sokba került volna az elszállításuk és megsemmisítésük. Az csak később derült ki számára, hogy valójában nem adhatja el az őrzésre átadott ingóságokat, amelyek szakértő által megállapított értékét egyébként vitatta. 

Pataki Sándor ügyvédje szerint védence nem jogvégzett ember, a szerződést az önkormányzat szakapparátusának kellett volna átnéznie, a jegyzőnek pedig jeleznie kellett volna, ha egy testületi határozat jogszabályt sért. Szerinte a taszári laktanya ingóságainak esetében nem felelős őrzésről van szó, hiszen az önkormányzat nem kérheti vissza ennek költségeit, amelyek mára elérték a 34 millió forintot. 

Az ügyész három nap gondolkodási időt kért, a vádlott és védője felmentésért fellebbezett. Az ügyben a Kaposvári Törvényszék hoz jogerős ítéletet.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.