Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Kéttucatnyi határsértőt és egy embercsempészt fogtak el vasárnapra virradóra Csongrád megyében – közölte a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-vel.
Jászai Linda elmondta, a stabil hőkamera segítségével Röszke külterületén két pakisztáni és öt koszovói állampolgárt fogtak el szombaton késő este és éjszaka.
Vasárnap reggel a járőrök egy gyanús autót állítottak meg Mórahalom közelében, a járműben négy afgán férfi utazott. A környék átkutatása során pedig további tíz - szintén afgán állampolgárságú - illegális migránsra bukkantak - közölte a hadnagy.
A gépkocsi sofőrje ellen embercsempészet alapos gyanúja miatt indult eljárás - tette hozzá. A szerb határszakasz mellett Románia felől is érkeztek illegális migránsok. Nagylak belterületén két koszovói állampolgárt fogtak el a járőrök – tudatta a szóvivő.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.