„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
Transzparensekkel, sodrófákkal és fakanalakkal érkeztek a Varga István országgyűlési képviselő nőkkel szembeni kijelentései miatt tüntetők a kormánypárt orosházi székházához pénteken délután - közölte a beol.hu Békés megyei híroldal.
A tüntetők Orosházán Orosházán a Táncsics utcai ügyvédi irodától a Fidesz helyi irodájához sétáltak, és fakanalakkal tiltakoztak Varga István országgyűlési képviselőnek a nőkkel kapcsolatos elmúlt napokban a parlamentben tett kijelentései ellen - közölte a beol.hu.
Kasuba István, a demonstráció szónoka emlékeztette a hallgatóságot, hogy Füvesi Sándor önkormányzati képviselő a pénteki testületi ülésen lemondásra szólította Varga Istvánt. Ezt a tüntetésen is megismételték. A szónok példásnak és követendőnek nevezte az ötpárti összefogást - az LMP, az MSZP, a Szolidaritás, a DK, a Munkáspárt képviselői a nők véleményét tolmácsolták és Varga képviselő bocsánatkérését követelték.
Kasuba szégyenletesnek nevezték a politikus megnyilatkozását, majd egy közösen megfogalmazott nyílt levelet olvastak fel, amit eljuttatnak a Fidesz parlamenti frakciójának. A fakanalakat, a nyújtófákat egy dobozba gyűjtötték a demonstráló nők és át akarják adni Varga Istvánnak.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.