A verekedések hétvégéje volt Zalában

A rendőrök elől autóval próbált elmenekülni négy férfi, a sofőr kivételével előzőleg a szentgyörgyvölgyi falunapon bántalmaztak egy 18 éves fiatalt; a zalaszentgróti Fő téren hat ember verekedett össze - közölte a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság vasárnap a honlapján.

  • MTI MTI
A verekedések hétvégéje volt Zalában

Szombat délután Szentgyörgyvölgyön, a falunapi rendezvényen bántalmazott négy férfi egy 18 éves fiatalt, aki az orvosi vizsgálat szerint nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. A bántalmazott próbált elmenekülni, de támadói többször is utolérték, a helyszínre érkező rendőrök elől pedig autóval próbáltak megszökni. A gépkocsi vezetőjét tanúként, három utasát, egy 18, egy 20 és egy 24 éves helybéli férfit csoportosan elkövetett garázdaság megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki. A verésben részt vevő negyedik társuk, egy 40 éves szentgyörgyvölgyi férfit jóval korábban különvált tőlük, de a rendőrök őt megtalálták és szintén gyanúsítottként hallgatták ki.

Zalaszentgróton, a Fő téren tört ki verekedés vasárnap hajnalban. A helyszínre érkező rendőrök hat férfit választottak szét, akik korábbi sérelmük miatt verekedtek össze. A 16 és 25 év közötti férfiakat előállították és csoportosan elkövetett garázdaság megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki őket.


 

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.