Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A szeptember 9-ei hajdúszováti gyilkosság gyanúsítottja egy 17 éves helyi fiú; a rendőrség kezdeményezte előzetes letartóztatását. Az erről szóló sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a fiatalembert nem a Terrorelhárítási Központ fogta el.
A rendőrség pénteken kezdeményezte a szeptember 9-én Hajdúszováton történt gyilkosság csütörtökön elfogott gyanúsítottjának, egy 17 éves helyi lakosnak az előzetes letartóztatását - jelentette be Gyurosovics József Hajdú-Bihar megyei főkapitány pénteken Debrecenben.
A különös kegyetlenséggel elkövetett emberöléssel gyanúsított fiatalember ellen négy vagyon elleni bűncselekmény miatt is folyik eljárás - hangzott el a sajtótájékoztatón. Az áldozat egy 58 éves helyi férfi volt, holttestére egy árokban találtak rá, halálát súlyos bántalmazás okozta.
A főkapitány az MTI kérdésére válaszolva elmondta: a férfi kihallgatása során "nem volt együttműködő", a tettét feltehetően egyedül követte el, az áldozattal korábban nem állt kapcsolatban. A nyomozás érdekeire hivatkozva további részleteket nem árult el.
A sajtótájékoztatón levetítették a férfi elfogásáról készült rendőrségi felvételeket, amelyekből kiderült, hogy a korábbi sajtóhírekkel ellentétben az akciót nem a Terrorelhárítási Központ kommandósai folytatták. A fiatalember nem tanúsított ellenállást.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.