Kitüntették a domonyvölgyi gyilkost elkapó rendőröket

Kitüntették a domonyvölgyi gyilkosság felderítésében és a bűncselekmény elkövetésével gyanúsított férfi elfogásában részt vevő rendőröket, az elismeréseket hétfőn adták át a gödöllői Szent István Egyetemen - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság (PMRFK) a honlapján.

  • MTI MTI
Kitüntették a domonyvölgyi gyilkost elkapó rendőröket

A férfi szeptember 24-én a Pest megyei Bag és Domonyvölgy határában több késszúrással ölt meg egy 32 éves gödöllői nőt, majd a helyszínről elmenekült. A rendőrség a közleményben felidézte: az összehangolt rendőri munka eredményeként a bűncselekmény elkövetésével gyanúsított S. Márk 18 éves szakáldi lakost a PMRFK munkatársai a Terrorelhárítási Központ kijelölt egységének közreműködésével szeptember 27-én, a nyomozás elrendelése után 72 órával Miskolcon elfogták.

A férfi a kihallgatása során három bűncselekmény elkövetését ismerte el. A PMRFK Bűnügyi Osztálya jelenleg emberölés bűntette, rablás bűntette és rablás kísérletének bűntette miatt folytat eljárást S. Márk ellen. A Pest Megyei Főügyészség indítványára szeptember 30-án a Budakörnyéki Bíróság egy hónapra előzetes letartóztatásba helyezte a gyanúsítottat.

A 32 éves gödöllői áldozat a Szent István Egyetem munkatársa volt. Hétfőn az intézmény dísztermében Hatala József országos rendőrfőkapitány, Tóth Tibor, Gödöllő alpolgármestere, valamint Solti László rektor és az egyetem dékánjai adták át az elismeréseket a rendőröknek.

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.