szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Mezőgazdasági alapismeretekhez kötné a termőföldtulajdon szerzését Turi-Kovács Béla, a Fidesz-frakcióban politizáló kisgazda képviselő.

A kormánypárti politikus a földtörvényhez szerdán benyújtott módosító javaslatában a földműves fogalmát módosítva kikötné, hogy aki termőföldtulajdont kíván szerezni, de semmilyen mező-, illetve erdőgazdasági szakképesítéssel nem rendelkezik, valamint hároméves termelési gyakorlata sincs, csak abban az esetben juthat termőföldhöz, ha alapfokú vizsgát tett mezőgazdasági alapismeretekből. Aki a legelemibb szakmai ismeretekkel sem rendelkezik, alkalmatlan arra, hogy felelősen gazdálkodjon - írta indoklásában.

Turi-Kovács Béla ebben arra is kitér, hogy a mezőgazdasági alapismeretek oktatását kötelezővé kellene tenni az általános iskolákban. Ez alól csak olyan városokban tenne kivételt, ahol a mezőgazdasági tevékenység nem jellemző, és helyette ipari, kisipari vagy kereskedelmi, szolgáltatási alapismeretek oktatása szerepel a tantervben.

A Fidesszel szövetséges Kisgazda Polgári Egyesület elnöke egy másik módosító javaslatot is benyújtott az indítványhoz. Ebben kiegészítené a jogszabály preambulumát azzal, hogy - az alaptörvénnyel összhangban - termőföld tulajdonlására minden magyar ember a földtörvényben meghatározott térmértékig jogosult. Indoklása szerint a termőföld olyan nemzeti érték, amelyet minden tulajdonos csak korlátozott mértékben jogosult tulajdonolni. A képviselő szerint ugyanakkor azt is biztosítani kell, hogy a földtörvény szabályai szerint bármelyik helyben lakó szerezhessen termőföldet.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!