Matolcsy miniszteri biztost nevezett ki Hevesbe

A biotechnológia és az alternatív energiatermelés, a mezőgazdaság, illetve a minőségi turizmus fejlesztését tartja legfőbb feladatának Horváth László, akit Heves megye gazdaságfejlesztését koordináló miniszteri biztossá nevezett ki a nemzetgazdasági miniszter.

  • MTI MTI
Matolcsy miniszteri biztost nevezett ki Hevesbe

Erről a megye kormánymegbízotti teendőit is ellátó Horváth László sajtótájékoztató keretében számolt be hétfőn Egerben. A gazdaság-fejlesztés összehangolásáért felelős miniszteri biztos megyei posztjának létrehozását modellkisérletnek mondta, amelynek eredményei a jövőben más megyékben is adaptálhatók lesznek - tette hozzá a fideszes országgyűlési képviselő. 

Elmondta: elsősorban az Európai Unió 2014-2020-as költségvetési időszakában megvalósítható fejlesztésekre koncentrálnak. Ugyanakkor számolnak unión kívüli források bevonásával is. A koordináció lehetőséget nyújt a beruházások felgyorsítására, illetve konkrét fejlesztések támogatására. 

Ehhez kapcsolódva Horváth László megemlítette, hogy Gyöngyös, Kál, Kápolna és Erdőtelek térségében már megkezdődött a konkrét beruházások előkészítése, ám a befektetők kérésére egyelőre nem mondhat ezekről többet. 

Közölte, a miniszteri biztosi tisztség lehetőséget nyújt arra is, hogy közvetlenül folytathasson tárgyalásokat külföldi partnerekkel és külpiacokra ajánlja a megye fejlesztési lehetőségeit. Kérdésre válaszolva hozzátette, azért esett éppen Heves megyére a választás, mert a megyében immár hónapok óta folyik a konkrét gazdaságszervezés, amelynek eredményei az említett településeken tervezett beruházások.